Az álszentséget próbálja jogszabályba foglalni Brüsszel

Elvárható lenne az Európai Bizottságtól, hogy a számok és a racionalitás alapján hozza meg döntéseit, nem pedig politikai nyomásnak engedve – mondtam el a KarcFM Hangoló című műsorában.

Az Európai Parlament balliberális többsége pontosan tudja, hogy milyen negatív következményekkel jár a kontinensre nézve az orosz-ukrán háború és a Moszkva ellen tervezett energia-embargó. Számos tagország politikusai ideológia okokból hangosan támogatják a fősodor véleményét, csendben azonban annak szurkolnak, hogy Magyarország kitartson álláspontja mellett és megakadályozza azt a folyamatot, amely az orosz olaj után a gáz, majd a nukleáris fűtőanyagok szankcionálást szorgalmazza. Az Európai Parlament és az Európai Bizottság nem csak azt hagyja figyelmen kívül, hogy a tervezet hogyan érintené a tagországokat, de az Unió alapító szerződéseit is, amelyek világosan rögzítik, hogy az energia beszerzés nemzeti hatáskör.

A háború elől menekülőket segíteni kell, az agresszort pedig meg kell büntetni, de ez nem jelentheti a kontinens gazdaságának tönkretételét. Az uniós szankciók hatását ráadásul gyengíti, hogy nem sikerült nemzetközi szankciós gyűrűt vonni Oroszország köré, így Moszkva továbbra is zavartalanul kereskedhet a legtöbb ázsiai országgal.

ℹhttps://karcfm.hu/2022/05/az-alszentseget-probalja-jogszabalyba-foglalni-brusszel-hangolo-2022-05-23/

A rezsit megvédjük, az extraprofitot elvonjuk!
☝️Orbán Viktor bejelentette, hogy létrejön a rezsi- és a honvédelmi alap. A bankok, multik, telekommunikációs vállalatok a háború miatti extraprofitjukat…

A szomszédban zajló háború elhúzódik, minden lehetséges eszközzel védeni kell Magyarország és a magyar családok biztonságát. A kormány első intézkedései között egy rezsivédelmi és egy honvédelmi alap…

Magyarország mindenek előtt, a Jóisten mindannyiunk felett!
Köszönöm Miniszterelnök úr és Külügyminiszter úr bizalmát! Megtiszteltetés, hogy ismét a magyar kormány államtitkára lehetek!🟠

Ma is ülésezett a kormány, áttekintettük az ország gazdasági helyzetét, a háború elhúzódik, a brüsszeli szankciós politika nem javul, és ez együtt drasztikus áremelkedésekhez vezet.

Ma a…

Hosszú hetek hallgatása után előkerültek Gyurcsányék, és mi az első közlendőjük? Na, mi? Hát persze hogy a rezsivédelmi alap megtámadása!

Nem is csoda, hogy a választási zakó után is ez a legfontosabb…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média