Április 3.
Csak a Fidesz!

Ebből az összegzésből is jól látható, hogy Gátér olyan település, amely él a lehetőségekkel, és közös munkánk nyomán azon dolgozunk, hogy folyamatosan fejlődjenek a helyi közösségek, intézmények,…

Minden magyar számára garantálnunk kell a biztonságot. A kistelepüléseken pedig jobb körülményeket és több szolgáltatást kell biztosítani, hogy megérje a szülőföldön maradni. Azt kértem az…

Komoly sikert ért el a miniszterelnök Brüsszelben: a hazánknak jogosan járó uniós forrásokon túl Magyarország további 300 millió eurót kap az Ukrajnából érkező menekültek ellátása kapcsán.

️ A Hungary Helps Program keretében,
a magyar kormány támogatásával és
🤝 karitatív partnereinkkel együttműködésben
indítunk útnak újabb és újabb segélyszállítmányokat az ukrajnai háború áldozatainak…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média