Ebből az összegzésből is jól látható, hogy Gátér olyan település, amely él a lehetőségekkel, és közös munkánk nyomán azon dolgozunk, hogy folyamatosan fejlődjenek a helyi közösségek, intézmények, infrastruktúrák.
Folytassuk a megkezdett munkát a következő négy évben. Gátéron is előre menjünk, ne hátra!
Minden magyar számára garantálnunk kell a biztonságot. A kistelepüléseken pedig jobb körülményeket és több szolgáltatást kell biztosítani, hogy megérje a szülőföldön maradni. Azt kértem az…
Komoly sikert ért el a miniszterelnök Brüsszelben: a hazánknak jogosan járó uniós forrásokon túl Magyarország további 300 millió eurót kap az Ukrajnából érkező menekültek ellátása kapcsán.
️ A Hungary Helps Program keretében, a magyar kormány támogatásával és 🤝 karitatív partnereinkkel együttműködésben indítunk útnak újabb és újabb segélyszállítmányokat az ukrajnai háború áldozatainak…