🤝🇩🇪 A magyar–német gazdasági együttműködés a kultúrában gyökerezik, ezért annak fundamentumait semmiféle politikai kampány, sem a nemzeteink között esetenként felmerülő egyet nem értés nem tudja lerombolni – szögezte le Orbán Viktor miniszterelnök az Ipari és Kereskedelmi Kamarák gazdasági fórumán Berlinben.
Hangsúlyozta, hogy “aki velünk együttműködik, az jól jár”, hiszen Magyarország 2010 óta minden válságból, a 2008–2009-es globális gazdasági válságból, a migrációs válságból és a Covid-válságból is erősebben jött ki, mint ahogy belekerült. Ez most sem lesz másként.
Ehhez azonban arra van szükség a következő időszakban, hogy garantáljuk:
politikai biztonságunkat, amelyet a kormány stabilitása már most is biztosít;
energiabiztonságunkat, amelyhez nagyban hozzájárul az ország hat hónapra elegendő gáztartaléka;
az ország fizikai biztonságát, amely úgy érhető el, hogy Magyarország továbbra is a béke szigete marad, és nem engedjük, hogy belesodorják a háborúba.
/posztok.hu
️



️


Tóth Attila
