"Klebelsberg a poros, olajos szerkezetben a konok acélrugó. Sohasem értettem mohó sietését, tervben és tettben való telhetetlenségét. Most már látom, hogy valami ösztön csilingelt benne: az idő rövid, magyar embernek sietni kell, mert századokat késtünk." Ravasz László református püspök gondolatai hűen tükrözik vissza, mit jelent Klebelsberg Kuno a nemzetnek.
Kilencven éve halt meg gróf Klebelsberg Kuno, a Polgári Művelődésért Alapítvány nevében hajtottam fejet szobra előtt.

Délelőtt Budapest, délután Genf
Ami a délelőttöt illeti, Matjaž Han szlovén gazdasági miniszterrel alig egy hónapja Bledben már megkezdtük a közös munkát, amit most Budapesten folytatunk!

A…

Aki ott volt, annak biztos maradandó élmény marad a Börzsöny Ring. Három év alatt a második legnagyobb biciklis megmérettetéssé nőtte ki magát.
Köszönjük mindenkinek. Jövőre folytatjuk!

A Bizottsággal való megállapodás érdekében benyújtott törvénycsomagokból ötöt már elfogadott az Országgyűlés, ebből négyet ki is hirdettünk. Ezzel vállalásaink kétharmadát már teljesítettük is. A…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média