Fő célunk továbbra is a magyar nemzeti közösség erősödése!

Az alkalmazkodási képességünket fenn kell tartani, hiszen ez a siker első és legfontosabb kulcsa. Aki a megváltozott körülmények között is ragaszkodik ugyanahhoz a stratégiához, el fog bukni.

A Tesco-Global Zrt. képviselőivel tartottunk ma kétoldalú konzultációt az Agrárminisztériumban.

A hazai élelmiszerkereskedelem helyzetéről, az aktuális kérdésekről és lehetőségekről tárgyaltunk…

Magyarország, Németország és Kína

A világon egyedül ez a három ország mondhatja majd el magáról, hogy mind a három nagy német prémium autómárka gyártóbázissal rendelkezik a területén, illetve egyedül…

Dupla győzelem! Választókörzetemben, Pencen gratulálok Kádár Ferenc megválasztott polgármesternek. Óbudán gratulálok a korábban balos körzetben nyerő Fidesz-KDNP jelöltnek, Csikósné Mányi Júliának.

Liz Truss lesz az Egyesült Királyság új miniszterelnöke. Kollégákként remekül dolgoztunk együtt, mindig nagyon korrekt tárgyalópartnerem volt. Sok sikert, Liz!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média