Mára mintegy 1200 településen megállt a népességcsökkenés. 
Hajrá falvak! 


Magyarország, Németország és Kína
A világon egyedül ez a három ország mondhatja majd el magáról, hogy mind a három nagy német prémium autómárka gyártóbázissal rendelkezik a területén, illetve egyedül ebben a három országban lesz jelen a világ legnagyobb akkumulátorgyártója, a kínai Contemporary Amperex Technology Co. Limited (CATL).
Ma nemcsak az ország történetének legnagyobb beruházása érkezett Magyarországra - 3000 milliárd forintos összértékkel és 9000 közvetlen új munkahellyel -, de egyben annak is a garanciája, hogy nálunk lesz az új autóipari korszak egyik fellegvára.
A CATL telekre vonatkozó adásvételi szerződése aláírva, rövidesen indul is az építkezés, hiszen az Audi, a BMW és a Mercedes 2025-ben már számol a Debrecenben előállított akkumulátorokkal!
Mára mintegy 1200 településen megállt a népességcsökkenés. 
Hajrá falvak! 


Dupla győzelem!
Választókörzetemben, Pencen gratulálok Kádár Ferenc megválasztott polgármesternek. Óbudán gratulálok a korábban balos körzetben nyerő Fidesz-KDNP jelöltnek, Csikósné Mányi Júliának. 
Már csak pár hónap és kezdetét veszi a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa évad! Az előkészítő munkálatok javában zajlanak, Demeter Szilárd főigazgató úrral és Ugron Zsolna-val is ez volt…
Liz Truss lesz az Egyesült Királyság új miniszterelnöke. Kollégákként remekül dolgoztunk együtt, mindig nagyon korrekt tárgyalópartnerem volt. Sok sikert, Liz! 

Szijjártó Péter: Liz Truss lesz az Egyesült Királyság új miniszterelnöke. Kollégákként remekül dolgoztunk együtt, mindig nagyon korrekt tárgyalópartnerem volt. Sok sikert, Liz! 

Megtisztelő, hogy a Danube Institute keynote előadójának kért fel a ma megrendezett Christians, Violence and the Middle East című konferenciáján.
Fontos és aktuális témákról beszéltem: a…
Nekünk Magyarország és a magyar családok az elsők!
🟠 Magyarország a világ 13. legbékésebb országa. 🙏🇭
Bogyay Katalin az ENSZ Társaság elnöke, kiváló diplomata, sokak számára példakép. Évek óta közösen dolgozunk azért, hogy a magyarok érdekeit megfelelően képviseljük New Yorkban is. A közelgő ENSZ-…