Az egészségügyben dolgozók nap mint nap bizonyítják elkötelezettségüket, ezért mindannyiunk részéről köszönet illeti meg őket áldozatos munkájukért! 
„Történelmében él a nemzet” – írta Szűcs Jenő egy 1974-ben megjelent tanulmánykötetében.
George Friedmannak a Geopolitical Futures oldalán minap megjelent elemzése kapcsán ezt azzal egészíthetjük ki, hogy nemcsak történelmében, de földrajzában is él a nemzet.
Friedman, akit a héten Orbán Viktor miniszterelnök fogadott, cikkében Lengyelország
és Magyarország
ukrajnai háborúhoz való viszonyulásának történelmi és geopolitikai okait egyaránt vizsgálja. S bár nem mindenben kell egyetértenünk a szerző megállapításaival, a magyar történelmi tapasztalatból fakadó gondolkodásmód némely fontos pontjára mégis találóan rámutat.
Elsősorban azonban azért tartom hasznosnak Friedman írásait, mert az ott alkalmazott látószög és gondolati sémák mindig tanulságosak a körülöttünk zajló események megértéséhez – különösen akkor, ha ezek a történések nemcsak hogy világpolitikai jelentőségűek, de közvetlen kihatással bírnak a közép-európai térségre is.
Ezért ajánlom ezt a cikket is, mert vitára és új kérdések megfogalmazására késztet bennünket!
: G4Media
Az egészségügyben dolgozók nap mint nap bizonyítják elkötelezettségüket, ezért mindannyiunk részéről köszönet illeti meg őket áldozatos munkájukért! 
A növekvő migrációs nyomás miatt megszervezzük a határvadász rendszert
Magyarországnak a béke oldalán kell lennie, a háborús inflációt nem lehet másképpen megakadályozni, csak ha a háborúnak vetünk véget - mondta Orbán Viktor a Kossuth Rádióban.
Bartholomaiosz konstantinápolyi pátriárka sokat tett és tesz az egyházak közötti testvériség megéléséért és a békéért.
Az egész világ érdeke, hogy törekvései sikerrel járjanak.
Évközi nyugdíjemelés. Nem engedhetjük meg, hogy a háború árát a magyar idősekkel fizettessék meg.
Nem szankciókra, hanem azonnali tűzszünetre és béketárgyalásokra lenne szükség!
Nem szankciókra, hanem azonnali tűzszünetre és béketárgyalásokra lenne szükség!
Nem szankciókra, hanem azonnali tűzszünetre és béketárgyalásokra lenne szükség!

Közel 150 ezer ember dolgozik az egészségügyben Magyarországon.
🙏 Köszönjük rendíthetetlen munkájukat.
Isten Éltesse az egészségügyben dolgozókat.
Soros György után fia, Alex is folytatja a háborús uszítást 
Miközben Európa nyögi a háborúból eredő gazdasági válságot és a háborús inflációt, úgy látszik, hogy vannak, akiknek jó üzlet a háborús…
Parlamenti felszólalás 
Több mint 50 millió európai polgár tartozik a nemzeti kisebbségekhez, két sikeres polgári kezdeményezés is volt az Unió előtt. Ezek mindegyikét egy laza mozdulattal leseperte,…