Interjú az Indexen többek között a választások eredményéről és az elmúlt két napban zajló CPAC Hungary konferenciáról.

Az idei választásokon meghatározó sikert értünk el, hiszen az ellenfeleink most mindent bevetettek. Félretették az ideológiai különbségeiket, baloldali szélsőségtől a jobboldali szélsőségig mindenkit beszerveztek, összeszedték az összes hazai és külföldi pénzügyi támogatójukat, valamennyi politikai fegyverüket, és mindennel lőttek ránk, amivel csak tudtak, de még így sem tudtak eltalálni mindent.

Nem nagyon van a nyugati világban olyan kormány, ami egy ilyen támadást túlélt volna. Mi viszont nemcsak túléltük, hanem a választópolgárok segítségével megerősödve jöttünk ki a kampányból. 💪

Nem véletlen tehát, hogy a világ legnagyobb és legbefolyásosabb konzervatív rendezvényét, a CPAC konferenciát Európában elsőként hazánk rendezhette meg. Kíváncsiak arra a Nyugaton, hogyan gondolkodik nálunk a jobboldal, és mi a magyar siker receptje, aminek köszönhetően hazánk a nyugati konzervatív, keresztény világ bástyájává vált.

89. Újvidéki Nemzetközi Mezőgazdasági Vásár megnyitóján jártam Orbán Viktorral. Egy ország akkor tarthatja meg szuverenitását, ha biztosítja saját élelmiszerét és energiahordozóit. Magyarország és…

Karmesterként vagy akár egy zenekar tagjaként is kipróbálhatják magukat azok, akik ellátogatnak a Magyar Zene Házában nyílt Kreatív Hangtérbe. Nézze meg a világon egyedülálló interaktív kiállítást!

KoreaON Korea Nap a Millenárison.

Sokat tanulhatunk a koreaiaktól. 60 év alatt küzdötték fel magukat a harmadik világ szegénységéből a világ élvonalába. 1960-ban az egy főre jutó GDP-jük alig volt…

Újabb baloldali hazugsággal kevesebb: ha mindenki kivándorol, ahogy a baloldal sugallja, akkor hogyhogy még mindig meghaladja a 74%-ot a foglalkoztatottság Magyarországon?

🟠 Novák Katalin: A köldökzsinórt az anyaország és az elszakított magyarok között soha nem fogjuk és soha nem hagyjuk elvágni. 🟠 Nem csak Bethlen Gábor és Erdély aranykora nem ereszt, mi sem…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média