KoreaON Korea Nap a Millenárison.

Sokat tanulhatunk a koreaiaktól. 60 év alatt küzdötték fel magukat a harmadik világ szegénységéből a világ élvonalába. 1960-ban az egy főre jutó GDP-jük alig volt több 150 dollárnál, most meghaladja a 30 ezer dollárt. 1960-ban a Samsung még szárított hallal és fűszernövényekkel kereskedett, ma a világ legnagyobb okostelefon gyártója és a második legaktívabb innovátora. 2021-ben a Samsung dolgozói 8517 szabadalmat jegyeztek be, kicsivel elmaradva csak az első helyezett IBM mögött. Büszke és boldog nép, amely büszkeségét és boldogságát a hagyományaihoz való hűségének, munkabírásának, hazaszeretetének és tehetségének köszönheti.

Az első képen Őexc. Chul Min Park Nagykövet úrral, a másodikon testvéremmel (Adam Gyorgy) és a legjobb koreai taekwondo csapattal (미르메 - Mirme Taekwondo).

Köszönöm a meghívást, Nagykövet úr!

#KoreaON

Újabb baloldali hazugsággal kevesebb: ha mindenki kivándorol, ahogy a baloldal sugallja, akkor hogyhogy még mindig meghaladja a 74%-ot a foglalkoztatottság Magyarországon?

🟠 Novák Katalin: A köldökzsinórt az anyaország és az elszakított magyarok között soha nem fogjuk és soha nem hagyjuk elvágni. 🟠 Nem csak Bethlen Gábor és Erdély aranykora nem ereszt, mi sem…

Zrínyi emlékmű avatás Abdán
A szigetvári vár hősének állítottunk méltó emléket ma Abdán. Az ünnepi megemlékezésen több évtizedes tervet valósítottak meg a helyiek a Rákóczi-nap keretében, arra…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média