A címben feltett kérdésről épp ezen írás megjelenésének időpontjában tartanak nagyszabású nemzetközi konferenciát a Mathias Corvinus Collegium (MCC) szervezésében. A gyermekeink nevelése nagyjából azóta az értelmesen megélt élet egyik központi kérdése, amióta ember létezik a Földön. A helyes iskolai nevelésről szóló viták pedig lényegében egyidősek magukkal az iskolákkal.

Arról persze mindig megoszlanak a vélemények, hogy mi is pontosan az iskola feladata. Csak oktasson vagy neveljen? Ha nevel, milyen keretek között tegye? Az élet nagy kérdéseinek megismertetése kapcsán mi a pedagógusok és mi a szülők felelőssége?

🤝🏫 Abban viszont eddig nem volt vita, hogy a szülőknek és az iskolának valamiféle szövetségben, egymást segítve kell dolgozniuk. Egymás iránti bizalom nélkül nem megy. Legalább is egy szabad világban.

Ha azonban elővesszük szüleink vagy nagyszüleink történeteit a legsötétebb kommunizmus éveiből, akkor pont e bizalom teljes hiánya tárul elénk. Sok esetben az iskola kifejezetten a szülők értékvállalásai ellenében igyekezett oktatni és nevelni is a fiatalokat. Erről szólt a Kisdobos-úttörőmozgalom, a tudományos szocializmus, a KISZ és a Foxi Maxi.

Sőt, még az olyan területekre is jutott „vörös farok”, mint a matematika. Szöveges feladatoknak álcázott termelési jelentések és kapitalistaellenes propaganda formájában. Innen már csak egy lépés az 1984 rémjelenete, amikor fiatal úttörő gyerekek jelentik fel a szüleiket.

A rendszerváltoztatás céljai között könnyen felfedezhetjük a szándékot, hogy megszabaduljunk az effajta ideológiai agymosástól, s végre távol tartsuk azt az iskoláktól. Ha valahol tetten érhető a keleti gondolattal szembeni kritikus, nyugatos attitűd a magyarokban, akkor itt biztosan.

Számunkra a Nyugat ugyanis egyet jelentett a vélemények, világnézetek, tudományos elméletek és gazdasági vállalkozások szabad versenyével. Sőt, úgy gondoljuk, hogy végül mindig ez vitte sikerre a Nyugat ügyét az elmúlt századokban. Az, hogy a főbb dolgokban egység van, de a különböző nézetek egymással versengve mérettek meg.

️Ne tagadjuk azt sem el, hogy ez a versengő és szabad környezet a nyugati civilizáció sajátos értékeiben, a kereszténységben és a felvilágosodásban gyökerezik. Éppen ezért mi, magyarok, azt is gondoltuk, hogy ezeket az értékeket épp ésszel senki sem kérdőjelezi meg. Ezért akartunk csatlakozni mi is.

Ehhez képest ma az ideológiai oktatás „begyűrűzése” éppen Nyugatról fenyeget. Ahogy egykor nálunk a társadalmi osztályok jelentették a megkülönböztetés alapját, úgy ma Nyugaton egyre inkább faji kérdések játszanak szerepet. Ahogy egykor nálunk a történelem osztályharc volt, úgy ma Nyugaton egyre inkább a nemek harca válik meghatározóvá. Ahogy itthon nem volt ildomos megkérdőjelezni a szocializmus tanait, úgy ma Nyugaton a munkahely elvesztésével járhat a woke- és a genderideológia kritizálása.

A legriasztóbb ebben a folyamatban, hogy mindennek örvén felbomlani látszik a szülők és az iskola természetes szövetsége. Az iskolában működő NGO-hálózatok ugyanis a szülők akarata ellenére is az új progresszív ideológia térítő papjaiként viselkednek.

Túlzásnak tűnik? Most még talán. Ma még idehaza éppen csak kezd begyűrűzni ez az új divat, de ne legyen kétségünk, hogy pár év késéssel hazánkba is megérkezik a San Francisco-i gyors.

Szóval, ha valaki a címben feltett kérdésre adandó válaszként a kortárs nyugati minta átvételét javasolja, arra kell kérnem: kétszer is gondolja meg. Erről szól az áprilisi népszavazás, a döntési lehetőségről.

A nyugati világban egyelőre egyedüliként Magyarországon kérdezik meg az embereket, mit gondolnak az iskolákban tapasztalható genderideológiai nyomulásról.

Bátran forduljunk el a szivárványos zászlótól, ahogy nemet mondtunk a vörös csillagos zászlóra is. Maradjunk a piros-fehér-zöldnél, ez lenne a javaslatom. Külföldi barátaink is ugyanezt tanácsolják nekünk. Legalább az ő hibáikból tanuljunk – most még nem késő.