☝️ Legelőször is el kell kerülni a háborút, ezt nem csak a humánum, hanem a magyar érdek is mondatja velünk.

Gondoljanak bele háború esetén százezer szám, akár milliós nagyságrendben érkeznének menekültek Ukrajnából és ez alapjaiban rajzolná át Magyarország politikai és gazdasági helyzetét.

9⃣0⃣ Emlékezzenek a 90-es években a volt Jugoszláv területekről érkeztek több tízezren és az sem volt könnyű. Ukrajnából sokkal többen jönnének, aligahanem a visszatérés reménye nélkül.

Mi a békéért dolgozunk, de természetesen a kijelölt állami szervek megkezdték a felkészülést. Háborús végkifejlet esetén is rendelkezünk megfelelő forgatókönnyvel és akciótervvel.

#fidelitas

Történelmi látogatás

Első alkalommal látogat brazil államfő Magyarországra.

Jair Bolsonaro, Brazília elnöke ma érkezik Magyarországra.

Először a Hősök terén koszorúz, majd Áder János köztársasági…

Magyarország versenyképességének kulcsa a felsőoktatás korszerűsítésében és az egyetemközpontú innovációban rejlik.

💪 A világ 28 ezer egyeteme közül 11 magyar a legjobbak irigylésre méltó felső 5…

2019 óta minden évben keletről érkezik a legtöbb beruházás Magyarországra ️ ma pedig egy újabb kínai tárgyalás hozta meg az eredményét

A Baolong vállalatcsoport Magyarországon hozza létre az…

️Újabb fronton támadják a Gyermekvédelmi törvényt!

Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa ötévente minden állam emberi jogi helyzetét megvizsgálja, most többek között Magyarországon van a sor. Ebben az amúgy…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média