Az Eurostat egyik friss grafikája az uniós munkaerőpiaci mozgásokat mutatja be. Eszerint a 2021 első negyedévében még állástalanok több mint negyede talált munkát a következő negyedévben, vagyis az uniós munkaerőpiac a pandémia negatív hatásait egyre inkább levetkőzve a javulás jeleit mutatja.

Ezek az adatok azért figyelemreméltóak, mert segítségükkel megérthetjük a gazdasági dinamikák mögötti „rejtett” folyamatokat is.

Magyarországon a vizsgált időszakban a foglalkoztatottak mindössze 0,7 százaléka lett állástalan (ez pontosan a fele az EU-27 átlagának), ugyanakkor a munkanélküliek 25 százaléka el tudott helyezkedni. Ami pedig a gazdaságilag nem aktívak csoportját illeti: hazánkban volt az egyik legalacsonyabb a munkaerőpiacot elhagyók aránya az egész Unióban, ugyanis a dolgozók csupán 1,7 százaléka lett inaktív. Szemléltetésképpen: ez az arány az EU-ban 2,8, Ausztriában 3,8, Finnországban pedig 5,2 százalék.

Ezekből az értékekből kiolvasható, hogy 2021 második felére a magyar munkaerőpiac túljutott a koronavírus-járvány okozta gazdasági sokkhatáson, és már nem annyira a kilábalás, mint inkább a stabilizálódás jeleit mutatja.

Sőt, a hazai foglalkoztatási helyzet mind a járvány előtti szinthez, mind pedig az uniós átlaghoz és több fejlett országhoz képest is jobban áll. Ezt támasztják alá a főbb statisztikai mutatók is, hiszen a munkanélküliségi ráta jóval a többi tagállam átlaga alatt van, a 73 százalék feletti foglalkoztatási ráta pedig megelőzi az osztrák, a belga vagy épp a francia értékeket.

Mindez bizonyítja, hogy a munkahelyek védelmére fókuszáló válságkezelési stratégia sikeres volt. Szemben a 2008-as krízissel, amely összeomló munkaerőpiacot és romló életszínvonalat eredményezett, az adócsökkentések, a vállalkozások támogatása és a munkába állást ösztönző intézkedések révén a magyar gazdaság megerősödve került ki a mostani válságból.

Ahhoz, hogy ezt a versenyelőnyt meg tudjuk őrizni, előre kell mennünk, nem hátra!

Évek óta a fogyatékossággal élő emberek jobb életkörülményeinek kialakításáért dolgozom; jó eredményeket tudunk már felmutatni Magyarországon, számos jogszabály létezik az ők védelmük érdekében.…

Meccs a portugálokkal. Győzni kell. Mi, akik a lelátókon vagyunk, nem tudunk gólt dobni, nem tudunk gyors lerohanásokat csinálni, nem tudunk minden labdát kifogni. Csak annyit tehetünk, hogy…

Orbán Viktor: A Kárpát-medencéből ma erő sugárzik. Ez az erő abból a felismerésből fakad, hogy magyarnak lenni jó, felemelő és ígéretes dolog.

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média