Nem kevés.
Magyarország előre megy, nem hátra!
Nem kevés.
Magyarország előre megy, nem hátra!
Viszlát, röfi!
Viszlát, röfi!
88 ezer.
Ennyi család igényelte 2021-ben a 3 milliós otthonfelújítási támogatást.
Nem kevés.
Európai inflációtól szenvedünk. Jó lenne az inflációt megállítani az országhatárokon, de ez nem lehetséges.
Ezért az infláció hatásait tompítani kell.
Rezsicsökkentés
Már 2012-2013-ban bevezettük a…
Két keréken az országban!
☝️ A kormány 2010 óta csaknem 1850 kilométer kerékpárutat épített. A bringás beruházások által már nem csak munkába juthatunk el kényelmesebben és biztonságosabban, de könnyen…
Kiemelten támogatjuk a magyar családok otthonteremtését!

Kiemelten támogatjuk a magyar családok otthonteremtését.
Az omikron variáns gyorsan terjed, ezért fontos a harmadik, megerősítő oltás felvétele is azoknak, akik már több mint négy hónapja kapták a második oltásukat.
"Meggyőződésem, hogy a népességfogyás egyenletének egyetlen helyes és járható megoldása létezik: az államnak segítenie kell a családalapítást és a családok boldogulását. El kell hárítanunk az…
️ Október óta 82 ember fagyott halálra Magyarországon – jelentette pénteken a hivatalosan nem létező Magyar Szociális Fórum.
️ Ugyanis a nyilvános adatbázis szerint ez egy nem regisztrált szervezet,…
A baloldal semmit sem változott, most is ugyanúgy a vérében van a megszorítás.
Teljesen mindegy mit ígérgetnek a kampányban, 2006-ban is végighazudták a kampányt, pénzosztogatást ígérgettek mindenkinek…