175 éve született Mikszáth Kálmán a nagy palóc mesemondó, a felvidéki Szklabonyán. 
Theodore Roosevelt amerikai elnöknek annyira megtetszett a Szent Péter esernyője című regénye, hogy az 1910-es…
A baloldal semmit sem változott, most is ugyanúgy a vérében van a megszorítás.
Teljesen mindegy mit ígérgetnek a kampányban, 2006-ban is végighazudták a kampányt, pénzosztogatást ígérgettek mindenkinek, aztán kormányra kerülve az ellenkezőjét csinálták.
A Gyurcsány-Bajnai-korszak másról sem szólt, mint megszorításokról:
tizenötször emelték a rezsit
sorozatosan emelték a családokat, a dolgozókat és a vállalkozókat terhelő adókat
befagyasztották a béreket
elvették a 13. havi nyugdíjat
eltörölték a családtámogatásokat és az otthonteremtési támogatásokat
fizetőssé tették az egészségügyet
mindeközben az IMF adósrabszolgájává tették Magyarországot
Most is ugyanez a csapat akar visszatérni a hatalomba.
Ne adjunk nekik még egy esélyt!

Februártól a kristálycukor, a búzafinomliszt, a napraforgó-étolaj, a sertéscomb, a csirkemell, a csirkefarhát és a 2,8%-os tehéntej nem lehet drágább, mint tavaly október 15-én. Megvédjük a családokat…
Rétvári Rétes Nagymaroson is. Téma akadt bőven, a hideg se szegte kedvünk. Sokan már előre tudták, melyiket kóstolnák meg, de kaptam recept ötleteket is bőven.
Tudtad? Mikszáth Kálmán, a magyar…
Az alapvető élelmiszerek árának rögzítése a magyar családok védelmét szolgálja. A Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában arra hívtam fel a figyelmet, hogy a kormány az élelmiszerárstoppal bátor…
A Kárpát-medencéből ma erő sugárzik.
Ez az erő abból a felismerésből fakad, hogy magyarnak lenni jó, felemelő és ígéretes dolog - Orbán Viktor.
A magyar kormány továbbra is a családokért dolgozik.
Magyarország előre megy, nem hátra! 💪
Kiemelten támogatjuk a magyar családok otthonteremtését.
Magyarország zöld úton jár!
️
A magyar emberekkel közösen kialakított zöldstratégiát lépésről lépésre megvalósítjuk.
A baloldal semmit sem változott, most is ugyanúgy a vérében van a megszorítás.
Teljesen mindegy mit ígérgetnek a kampányban, 2006-ban is végighazudták a kampányt, pénzosztogatást ígérgettek mindenkinek…

A Budapest Lectures következő vendége Abishur Prakash jövőkutató és geopolitikai szakértő, aki legújabb könyvében felfedi, hogy a nemzetek innovatív függetlenedési kísérletei és leválasztásuk a…