Délután megtartotta ünnepi beszédét Orbán Viktor. A miniszterelnök kiemelte, 1956-ban egy szempillantás alatt kiderült, ki a jó, és ki a rossz, ki áll a történelem jó és ki a rossz oldalán. Mi, magyarok a jó oldalon álltunk. Ezzel az örökséggel húzott ismét ujjat 2006-ban a kommunisták új nemzedéke. Ők akkor, 2006-ban a nyakunkon maradtak, de 2010-ben elégtételt vettünk rajtuk egy kétharmados győzelemmel.

Orbán Viktor emlékeztetett rá: ma ezek az újkommunisták Brüsszelből várják a segítséget. „Akik 15 évvel ezelőtt az emberek közé lövettek, ma újra színpadra készülnek. És valahol a nagy víz túlsó partján készülődik már Gyuri bácsi is” – fogalmazott. Csak azt nem veszik számításba, hogy mi vagyunk azok, akikkel még a kommunisták sem bírtak el. „Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, tüske a köröm alatt. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül a Góliát!” Most sem fogunk meghátrálni, „nincs annyi dollár vagy annyi euró a világon”, ami legyőzhetne minket. „Jöttünk, láttunk és újra győzni fogunk!” – zárta beszédét a miniszterelnök.

Ma ünnepélyesen átadtuk a gyulai Almásy-kastély felújított Stefánia-szárnyát. Az eseményen elhangzott beszéd alább olvasható:

"Tisztelt Képviselő Úr, Polgármester Úr, Kormánymegbízott Úr, Igazgató…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média