Debrecenben Papp Lászlópolgármester úrral közösen ellátogattam egy olyan idősek napi rendezvényre is, ahol a szórakoztató műsorok mellett az egészségé volt a főszerep. Az Idősek Klubjának tagjai…



Orbán Viktor miniszterelnök úr ma Teodórosz Terzopulosz görög és Valerij Fokin orosz rendezőket fogadta, akik a különböző színházi kultúrákat és iskolákat összekötő Színházi Olimpia elnevezésű, több mint negyedszázados múltra visszatekintő fesztivál bizottságának vezető tagjai.
Ez a találkozó azért is különösen fontos, mert a 2023-as Színházi Olimpia rendezési jogát Magyarország nyerte el, így a két év múlva esedékes esemény egyedülálló alkalom hazánk regionális szintű kulturális szerepének erősítésére.
A görög és az orosz rendező a most zajló VII. Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozóra érkezett Magyarországra. A Nemzeti Színház 2014 óta szervezi meg ezt az eseményt, amelynek hétéves sikertörténete rámutat a magyar színházművészet világszinten is kiemelkedő színvonalára és a magyar kultúrdiplomáciai kapcsolatrendszer nemzetközi beágyazottságára.
Az eseménysorozat nagyszerű lehetőséget kínál arra, hogy a világ minden tájáról idelátogató társulatok és előadások élénkítsék, gazdagítsák a hazai színházi szakmát, valamint a külföldi szakemberek megismerkedjenek a magyar előadásokkal, művészekkel. Az idei találkozón 12 ország 20 előadását tekinthetik meg az érdeklődők, emellett szakmai programokon való részvételre is lehetőség nyílik.
Mind a mostani esemény, mind a két év múlva megrendezendő Színházi Olimpia rámutat arra, hogy a színházi élet szellemi-kulturális szempontból kiemelkedően fontos Magyarországon, s ezt az adatok is tükrözik.
A színházlátogatások száma korábban nem látott szintre emelkedett az elmúlt tíz évben, hiszen míg 2010-ben alig érte el a 4,6 milliót, addig 2019-re 8 millióra nőtt. Eközben az előadások száma tíz év alatt 95 százalékkal emelkedett.
Ami pedig a kormányzati támogatásokat illeti, idén 16 milliárd forinttal segítjük a színházak működését, ami a tavalyinál közel 6 milliárd forinttal több, s ezt egészíti ki a független színházi szféra 1 milliárd forintos éves támogatása. 14,5 milliárd forintból eddig 5 színház fejlesztése zárult le, 8 további színház folyamatban lévő felújítására pedig 32,5 milliárd forintot fordítottunk.
Debrecenben Papp Lászlópolgármester úrral közösen ellátogattam egy olyan idősek napi rendezvényre is, ahol a szórakoztató műsorok mellett az egészségé volt a főszerep. Az Idősek Klubjának tagjai…
️ Okos, rátermett fiatalok!
🟠 A pátyi Fidelitast látogattam meg.
Sokat tanultam tőlük.
️ A szüleink és nagyszüleink munkája rendkívüli érték.
☝️ A kormány ezért döntött a 13. havi nyugdíj visszaadása és az idei 80 ezer forintos nyugdíjprémium mellett.
A szépkorúak érzelmi megbecsülése…
A mai nap is rendkívül színesen telt az Egy a Természettel 2021 - One With Nature 2021 világkiállításon: a nemzetközi pavilon díszvendége Románia volt, bemutatkozott a Veszprém-Balaton 2023 Európa…
Ösztöndíj programot bővítünk a pedagógusképzés támogatásáért! 
Kezdeményezésünkre az eddigieknél többen részesülhetnek a pedagógus utánpótlást támogató Klebelsberg Képzési Ösztöndíjban
️
ℹ️ A program…
José Manuel Albares már a 4. spanyol külügyminiszter, akivel együtt dolgozhatok. Eddigi mindenkivel jól kijöttem, biztos vagyok benne, hogy vele is megtaláljuk a közös hangot.
Madrid: lenne mivel foglalkoznia az Európai Uniónak…
Nyugdíjkiegészítés és #nyugdíjprémium a fogyatékossággal élő személyeknek is! Ami jár, az jár!
🙋Osszátok meg az információt, hogy minden érintett személyhez eljusson!
Gyurcsányék a multik oldalára álltak, az egekbe emelték a rezsiárakat.
A rezsicsökkentéssel véget vetettünk a gátlástalan nyerészkedés korszakának - írta Orbán Viktor a Facebook-oldalán.
A Gyurcsány-korszakból mindannyian jól emlékszünk, hogy a baloldal kedvenc eszköze az adóemelés.
Karácsony és Gyurcsány világosan leírták most is: ha nyernek, megemelik az adókat és új adónemeket…