Debrecenben Papp László polgármester úrral közösen ellátogattam egy olyan idősek napi rendezvényre is, ahol a szórakoztató műsorok mellett az egészségé volt a főszerep. Az Idősek Klubjának tagjai különböző szűrővizsgálatokon is részt vettek a DAEFI Mozdulj Debrecen Egészségügyi Szűrőprogram keretében: volt pl. vérnyomásmérés, szemvizsgálat és testtömegindex-ellenőrzés, de a program része egy átfogó, 3 hónapon át tartó vércukorszint mérés is. Jó volt meghallgatni az időseket és látni, hogy figyelnek önmagukra, nap mint nap tesznek az egészségükért.

️ A szüleink és nagyszüleink munkája rendkívüli érték.
☝️ A kormány ezért döntött a 13. havi nyugdíj visszaadása és az idei 80 ezer forintos nyugdíjprémium mellett.
A szépkorúak érzelmi megbecsülése…

Ösztöndíj programot bővítünk a pedagógusképzés támogatásáért!

Kezdeményezésünkre az eddigieknél többen részesülhetnek a pedagógus utánpótlást támogató Klebelsberg Képzési Ösztöndíjban

ℹ️ A program…

José Manuel Albares már a 4. spanyol külügyminiszter, akivel együtt dolgozhatok. Eddigi mindenkivel jól kijöttem, biztos vagyok benne, hogy vele is megtaláljuk a közös hangot.

Gyurcsányék a multik oldalára álltak, az egekbe emelték a rezsiárakat.

A rezsicsökkentéssel véget vetettünk a gátlástalan nyerészkedés korszakának - írta Orbán Viktor a Facebook-oldalán.

A Gyurcsány-korszakból mindannyian jól emlékszünk, hogy a baloldal kedvenc eszköze az adóemelés.

Karácsony és Gyurcsány világosan leírták most is: ha nyernek, megemelik az adókat és új adónemeket…

15 éves a Kultúrházak éjjel-nappal rendezvénysorozat.

Mától három napon keresztül több mint 400 szervezet kínálja színesebbnél színesebb programjait a legkisebb falvaktól a legnagyobb városokig.…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média