15 éves a Kultúrházak éjjel-nappal rendezvénysorozat.

Mától három napon keresztül több mint 400 szervezet kínálja színesebbnél színesebb programjait a legkisebb falvaktól a legnagyobb városokig. Elmondhatjuk, hogy Magyarország egyik legnagyobb közösségi eseménye ez a programsorozat!

A megnyitó helyszíne Pomáz volt. A város gyönyörű szimbóluma a kultúrák egymás mellett élésének, hiszen egyszerre otthona öt nemzetiségnek is: szerbeknek, magyaroknak, romáknak, németeknek és szlovákoknak.

Erre a tényre nem csak a pomáziak lehetnek büszkék, hanem az egész ország büszke lehet Pomázra!

A népművelők tevékenysége nem munka, hanem hivatás. Igazi hivatás, függetlenül helyszíntől és körülményektől mindig a szívükkel és lelkükkel dolgoznak. Ezen a napon külön köszönöm a fáradozásaikat, külön köszöntöm őket és tisztelettel hajtok fejet elhivatottságuk előtt!

Ha Gyurcsány Ferenc kerül hatalomra, tízezreket húznak ki a fiatalok zsebéből!

2010 előtt a személyi jövedelemadó több mint a duplája volt, ha valaki vállalkozást indított, akkor sokkal több adót…

Brüsszel klímaváltozásra hivatkozva új adókat akar bevezetni, amikkel megemelné a magyar családok rezsijét.

A magyar kormánynak köszönhetően:
👉 Magyarországon a legolcsóbb a gáz ára.
👉 Európa második…

A baloldal egyszer már teljesen tönkretette az országot.

A Gyurcsány Show-t már jól ismerjük. Nem hagyhatjuk, hogy megint hazudjanak reggel, éjjel meg este.

A Fidelitas tagjai is a standoknál vannak.

Összevont poszt

Tombol a Gyurcsány Show! A kirakatban nagyban megy a civakodás, de a főszerepben továbbra is Gyurcsány marad.

Ne dőljünk be a Gyurcsány Show-nak!

Tombol a Gyurcsány Show! A kirakatban nagyban megy a civakodás, de a főszerepben továbbra is Gyurcsány marad.

Ne dőljünk be a Gyurcsány Show-nak!

👉 Pilisszentkereszten fontos fejlesztést adtunk át Peller Márton polgármester úrral.
🙏 Nagyon megtisztelő, hogy együtt ünnepelhettük meg az elkészült csapadékvíz-elvezetési beruházást.
A…

Sikeres nap hazánk zöld politikájában!

🟡A Budapest Climate Summiton tartott előadásomban az energetikai terület klímasemlegességet szolgáló átalakításáról és az energetikai terület zöld átállását…

Lakossági rezsiárak Európában 2021 augusztusában.
A választás tétje, hogy megengedjük-e Gyurcsányéknak a rezsicsökkentés eltörlését, illetve a lakóházakat és magánautókat sújtó zöld adók kirovását!
STOP…

Ruszin-Szendi Romulusz parancsnok úrral határvédelemről, a tartalékos rendszerről és a honvédelmi nevelésről, kadétképzésről egyeztettünk.
Hajrá, Magyar Honvédség!

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média