Ma ünnepélyes keretek között megnyitottuk a Mathias Corvinus Collegium - MCC új képzési évét. Az eseményen elhangzott beszéd alább olvasható:

"Kedves Vendégeink! Kedves MCC-család!

Nem könnyű a helyzet, mert mi, magyarok sokszor sportot űzünk abból, hogy nem értünk egyet bizonyos dolgokban. De vannak olyan ügyek, amelyek túlmutatnak a napi politikai küzdelmeken, akár a generációs konfliktusokon is, és egyetértési pontként működnek. Az egyik ilyen egyetértési pont, amely egy jelentős személy életművében pártpolitikai logikán túlmutató elismertségében is megmutatkozik, az oktatás. A személy pedig gróf Klebelsberg Kunó. Gróf Klebelsberg Kunó öröksége ugyanis az, hogy a magyarokat nem a kard, hanem a szellem tudja megmenteni. Egy idézetet hoztam tőle:

„Nincs ország, ahol több lenne a tehetség, mint éppen magyar földön, de egyúttal nincs ország, ahol a tehetség nehezebben tudna teljes kifejlődéshez jutni, mint éppen miközöttünk. Az idegen nemzetek négyzetre emelik kiválóságaikat, mi, magyarok gyököt igyekszünk belőlük vonni.”

Én azt szeretném, hogy a Mathias Corvinus Collegium, az MCC legyen az az intézmény, amely négyzetre emeli a tehetségeket, nem pedig, amelyik gyököt von belőlük. Ha kérdezik, hogy mi is a Mathias Corvinus Collegium, akkor ez a válasz: az a nemzeti intézmény, amelyik a tehetségeket négyzetre emeli. Az MCC 25 éve működik. Az egész Kárpát-medencében jelen vagyunk, 10 éves kortól egészen az egyetem végéig, sőt, azután is nyújtunk ingyenes képzéseket interdiszciplináris jelleggel, tehát többféle tudományos megközelítésből. És az a feladatunk, hogy a magyarságot, illetőleg a diákok, a tehetséges magyar fiatalok felemelkedését szolgáljuk.

Ha megengedik, elmesélnék Önöknek egy viccet! (A diplomaosztón már néhányan hallották a jelenlévők közül, szerintem nagyon tanulságos.)

A család és különösen a családfő, az apuka, nagyon büszke a kisfiára, és szeretne a baráti családnak dicsekedni kisfia tehetségével és teljesítményével, ezért egy vacsora alkalmával így szól a másik apukához:

– Képzeld, az én kisfiam még csak hároméves, de olyan tehetséges, hogy már hátrafelé is ki tudja betűzni a nevét.

– Hát ez fantasztikus! – mondja a másik apuka. – És hogy hívják a kisfiút?

– B-O-B.

Ez egy angolszász vicc, magyarosítani még nem sikerült, de azt hiszem, hogy nagyon sokat tanulhatunk belőle. Mégpedig azt, hogy a tehetség, hogy mennyire vagyunk tehetségesek, az a családi perspektívából nézve kifejezetten relatív, nem objektív. De létezik a tehetségnek egy objektív, nagyon világos és nagyon egyértelmű megnyilatkozási formája, mely nem a családi, hanem a nemzeti perspektívából közelít ehhez a kérdéshez.

Az egyéni tehetség akkor tud igazán kibontakozni, és az egyén akkor tud igazán tehetséges lenni, és a tehetségéhez méltó pályát befutni, ha egyben a közösség sikerét is szolgálja. Tehát az egyéni tehetségnek, az egyéni sikernek és a közösség tehetségének, a közösség sikerének kéz a kézben kell járnia. S ha van olyan intézmény, amelyik ezt fordítókapcsolót képes betölteni, hogy az egyéni tehetség és a közösségi siker is kéz a kézben tudjon járni, akkor meggyőződésem szerint az a Mathias Corvinus Collegium.

Ha elemezzük a magyarság helyzetét, akkor azt látjuk – és ezt Nektek mondom, MCC-s Diákok –, hogy 35 generáció óta élnek a Kárpát-medencében magyarok, 35 generáció óta vagyunk itt. És kevés olyan generáció volt, amely előtt ilyen jó kilátások álltak volna. Érdemes minden egyes generáció lehetőségeit, dilemmáit végiggondolni – ezt a történelemből megtanultuk –, és azt fogjátok látni, hogy nagyon-nagyon kevés olyan generáció volt, mint a mostani.

Amikor az ország szabad, független, a tehetség kibontakozásának lehetőségei adottak, maga a társadalmi rendszerünk meritokrataalapú. Nyitottak a határok, szabadon tudunk utazni a négy égtáj irányába, és északról, délről, keletről, nyugatról egyaránt tudunk ötleteket, elképzeléseket hazahozni, és egyértelműen látszik, hogy az egyéni sikerünk és a közösség sikere összekapcsolódik.

Ez egyben nagy felelősség is, mert most nem lehet másra mutogatni. Most csak rajtunk múlik, hogy jól csináljuk-e. Én azt kívánom, hogy a Mathias Corvinus Collegium adjon mindenkinek kellő felhajtóerőt egyéni karrierjében, ti pedig adjatok elég felhajtóerőt a 21. századi sikeres Magyarország számára!

A Mathias Corvinus Collegium 2021–2022-es tanévét ezennel ünnepélyesen megnyitom.

Köszönöm szépen!"

XXXIV. Bábolnai Gazdanapok
A hagyományainkra és elődeink munkájára alapozva a legmodernebb technológiák alkalmazásával lehet a magyar agráriumot megújítani. Csak így tudunk a változó környezeti…

Nagy az érdeklődés az innováció iránt a fiatalok körében!

A Brain Bar előadásán az okos város azaz a “Smart City” jelenéről és jövőjéről beszélgettünk.
Fontos és hasznos tapasztalatokat tudtunk egymás…

2022-ben az lesz a tét, hogy az a korszak, amit egyszer magunk mögött hagytunk és ami romokba vitte az országot, az visszatér-e vagy sem.

Azért fontos a Stop, Gyurcsány! Stop, Karácsony! petíció…

Csak akkor lehet Európa erős, ha a tagállamok erősek.

A nemzeti önállóságra, önazonosságra igenis szükség van, a nemzeti sajátosságokat nem szabad semmibe venni.

Válasz Csuhaj Ildikónak: ez a fő különbség a kormány és az ellenzék között, ha családtámogatásról vagy az adózásról van szó.

Orbán Viktor: Az én vízióm Európa jövőjéről az, hogy maradjunk együtt.

Az Európa jövőjéről szóló tanácskozáson Orbán Viktor elmondta, hogy szerinte az Európai Unió egységének…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média