Magyarország meg fogja vizsgálni a Varsó melletti fellépés lehetőségeit az európai bírósági eljárásokban.
XXXIV. Bábolnai Gazdanapok
A hagyományainkra és elődeink munkájára alapozva a legmodernebb technológiák alkalmazásával lehet a magyar agráriumot megújítani. Csak így tudunk a változó környezeti hatásoknak és fogyasztói igényeknek is megfelelni. A Bábolnai Gazdanapok megnyitóján arra kértem a jelenlévőket, hogy legyenek bátrak tanulni, fejleszteni és alkalmazkodni a 21. század kihívásaihoz. A pályázati lehetőségekkel, a megújított agrároktatással, és a generációváltás elősegítésével azon dolgozunk, hogy a mezőgazdaság és élelmiszeripar még versenyképesebb legyen. Köszönöm a gazdák eddigi helytállását és szorgalmát!
Fotó: Pelsőczy Csaba.
Magyarország meg fogja vizsgálni a Varsó melletti fellépés lehetőségeit az európai bírósági eljárásokban.
Nagy az érdeklődés az innováció iránt a fiatalok körében! 
️
A Brain Bar előadásán az okos város azaz a “Smart City” jelenéről és jövőjéről beszélgettünk.
Fontos és hasznos tapasztalatokat tudtunk egymás…
2022-ben az lesz a tét, hogy az a korszak, amit egyszer magunk mögött hagytunk és ami romokba vitte az országot, az visszatér-e vagy sem.
Azért fontos a Stop, Gyurcsány! Stop, Karácsony! petíció…
Csak akkor lehet Európa erős, ha a tagállamok erősek.
A nemzeti önállóságra, önazonosságra igenis szükség van, a nemzeti sajátosságokat nem szabad semmibe venni.
Válasz Csuhaj Ildikónak: ez a fő különbség a kormány és az ellenzék között, ha családtámogatásról vagy az adózásról van szó.
52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus / nek2021 beszélgetés a Bazilika előtt a Don Bosco Kiadó szervezésében a szalézi lelkiségről, kiadványokról, Sándor Istvánról.
Orbán Viktor: Az én vízióm Európa jövőjéről az, hogy maradjunk együtt.
Az Európa jövőjéről szóló tanácskozáson Orbán Viktor elmondta, hogy szerinte az Európai Unió egységének…
Újabb jó hírem van! Itt vagyunk Pécselyen, ahol az imént átadtuk a megújult Kökörcsin Tagóvodát!

Magyarország Kormányának támogatásával összesen 160 millió forintból immár egy modern, jól felszerelt…