Gratulálok a Nemzeti Közszolgálati Egyetemnek az elkészült és használatba vett oktatási beruházáshoz! Van mire büszkének lenni.

„A szakértelem akkor válik igazán értékessé, amikor a közösség szolgálatába állítjuk”
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) ünnepélyes tanévnyitója idén a Gróf Széchenyi Ödön Képzési Központ szimbolikus megnyitásával kezdődött szeptember 2-án. Az új épület elé feszített nemzetiszínű szalagot Pósfai Gábor belügyminiszter, Deli Gergely rektor, Széchenyi Tímea, a Gróf Széchenyi Család Alapítvány elnöke, valamint Varga Ferenc tű. dandártábornok, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója vágta át. Az így átadott, 28 ezer négyzetméteres épületegyüttes a katasztrófavédelmi és nemzetbiztonsági képzéseknek ad otthont, elkészülte pedig egybeesik a magyar rendészeti felsőoktatás megalapításának 55. évfordulójával.

Panyi Miklós:
Mivel október közepén indul a fűtési szezon, korábban már augusztusban, időben megérkezett a tűzifára megpályázott összeg. Most Lőrincz Viktória számára a “működő Magyarországot” az…

Ami az MCC-vel történik, az a kicsinyes bosszú és a kíméletlen pusztítás iskolapéldája.
Nem elég, hogy az új kormány államosította a magyarországi MCC-t, most már a brüsszeli irodáját is bedarálták.

Az…

Nagy vajúdás előzte meg, de megszületett a Művelődési Bizottság döntése a Független Közmédia Testület tagjairól.

Igaz, nem független, hiszen egy új testület, amit csak azért hoztak létre egy…

Takács Péter:
Nem tetszik a rendőröknek, hogy az ígért béremelés helyett egy napi szabadsággal szúrta ki a szemüket a belügyminiszter. Az ígéretek teljesítése sehol, csak a tiszás „szakértelem” tombol…

El sem tudnánk képzelni a közpénz helyesebb és hasznosabb elköltését!

Ehhez képest Magyar Péter helikopterezése olcsó mulatság volt, “csupán” 1,23 millió forint egy teljesen fölösleges repülésért és…

A Kádár-rendszer kiszolgálása és az Orbán-gyűlölet sem kizáró ok, ha a Független(!) Közmédia Testületet állítja össze a Tisza-frakció

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média