Az új ÁVH a legrosszabb kommunista időket idézi. Senki sincs biztonságban. Az ÁVH lehallgat, megfigyel, elvesz.
Nagy vajúdás előzte meg, de megszületett a Művelődési Bizottság döntése a Független Közmédia Testület tagjairól.
Igaz, nem független, hiszen egy új testület, amit csak azért hoztak létre egy tollvonással, hogy a saját embereiket ültessék a közmédia élére, és nem is testület, hisz a három ellenzéki frakció egyetlen jelöltjét sem szavazta meg a tiszás többség.
De ássunk mélyebbre!
A szakmai szervezetek végig kritizálták a kapkodó, átgondolatlan és sok helyen jogi hézagoktól szenvedő kiválasztási eljárást. Egyenesen illegitimnek nevezték. Végül a Tisza még saját jelölteket sem talált saját határidejére.
Ezután eltelt egy hét, nem változott semmi, választ pedig nem kaptunk arra, hogy akkor miért nem lehetett múlt héten meghallgatni a jelölteket, ezzel lejáratva az eljárást… Bizonyára csoda történt. Hirtelen a Tisza is megtalálta jelöltjeit, és a szakma sem kritizál már. Vajon miért?
Ha a Tisza jelöltjei mögé nézünk, hamar megkapjuk a választ.
Köztük van Hargitai Miklós, korábbi Népszabadság-, majd Népszava-újságíró. Ő újságírás mellett az Uniomedia nevű cégnél is tevékenykedik, melynek egy vezetője már a kormányzati kommunikációért felelős államtitkárrá avanzsált. Egy ügynökségből két állami vezetői szék? Érdekes.
De ott van Szabó György is, aki pályafutását még a szocializmusban kezdte az Ifjúkommunisták Szövetségének jogutódja, a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség (DIVSZ) főtitkáraként. Ezután pedig a Sanoma nevű cég éléről irányított több balos sajtóterméket, melyek intenzíven kampányoltak Bajnai Gordon mellett 2013–14-ben.
Magyar Péter harmadik jelöltje pedig Bálint Viktor. Ő a Direkt36 oknyomozó portállal szoros kapcsolatban áll. 2022-ben a szervezet formális felügyelőbizottságának tagja – a Médiafórum szerint elnöke – volt. Ez az a Direkt36, ahová gurult a közvetlen intézményi támogatás Sorostól Von der Leyenig.
A szakmai jelölteket úgy döntöttünk, megszavazzuk, mert nem kívántuk a szakmai szervek döntését politikusként felülbírálni. Azt azért meg kell jegyeznem, hogy függetlenségük hagy kivetnivalót maga után. Például Sükösd Miklósé, akinek eDemokrácia műhelye vitte a baloldal „Nyomtass te is!” kampányát 2022-ben, és persze gurult hozzá pénz a Soros Alapítványtól és a Korányi-féle Action for Democracytól is.
Nem áll jogomban persze azt állítani, hogy ők nem fognak jó és független munkát végezni. Ugyanakkor igencsak érdekes, hogy a Tisza egész nyáron kereste három jelöltjét, majd három nyíltan és vállaltan balos jelöltet állított a Független Közmédia Testületbe, akiknek múltja a Szovjetuniótól, Bajnain és a Népszaván át a nemzetközi hálózatokig vezet.
Az új ÁVH a legrosszabb kommunista időket idézi. Senki sincs biztonságban. Az ÁVH lehallgat, megfigyel, elvesz.
Takács Péter:
Nem tetszik a rendőröknek, hogy az ígért béremelés helyett egy napi szabadsággal szúrta ki a szemüket a belügyminiszter. Az ígéretek teljesítése sehol, csak a tiszás „szakértelem” tombol…
El sem tudnánk képzelni a közpénz helyesebb és hasznosabb elköltését!
Ehhez képest Magyar Péter helikopterezése olcsó mulatság volt, “csupán” 1,23 millió forint egy teljesen fölösleges repülésért és…
A Kádár-rendszer kiszolgálása és az Orbán-gyűlölet sem kizáró ok, ha a Független(!) Közmédia Testületet állítja össze a Tisza-frakció
️
Magyar Péter bledi felszólalása tankönyvi példája volt annak, hogyan működnek ma Európa-szerte az Európai Néppárt pártjai. Szuverenitásról, határvédelemről, a V4 újjáépítéséről és kevesebb brüsszeli…
A Tisza Párt kezdeményezésére ma indul a “Kegyelmi Botrány Felelőseit Feltáró Vizsgálóbizottság” tevékenysége, melynek magam is egyik tagja vagyok, a KDNP frakció képviseletében.
A vizsgálóbizottság…
Hat éve készült el a megújult Jelky tér. A régi, elavult lámpás kereszteződést átépítettük azért, hogy könyebb legyen közlekedni és egy újabb közösségi teret is létrehozzunk. A bajaiakkal együtt…
Egy brutális nyár után: az aszály miatt 20-30 százalékkal csökkennek a terméshozamok. A Bizottság ilyen körülmények között vágná meg a gazdák támogatását 20 százalékkal. Ráadásul megnyitotta a…
A közösségi médiában gyakran látni olyan bejegyzéseket, amelyek egy-egy új mérföldkövet ünnepelnek. Egy újabb szám, egy újabb követői szint, néhány köszönő sor. És ezeknek mindig örülök, mert jó látni…
Peti, az ostor én vagyok!