️ Ursula von der Leyen és Kaja Kallas sokadszor csomagolták a béke ígéretébe a háború folytatását: még több pénzt és fegyvert küldenének Ukrajnának, miközben arról próbálnak mindenkit meggyőzni, hogy csak az általuk szabott feltételek vezethetnek bármiféle rendezéshez. A valóság azonban az, hogy Brüsszelnek ismét nem osztottak érdemi lapot a békekezdeményezésben – a brüsszeli bürokrácia inkább zavaró tényezőként jelenik meg, nem pedig a békefolyamat alakítójaként. Kaja Kallas tegnapi állításait sorra véve pedig az is nyilvánvalóvá válik, hogy Brüsszel a béke helyett továbbra is a saját, háborúpárti logikájához igazodik.

️Ursula külügyére, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője az alábbi állításokat fogalmazta meg abban a fokozott diplomáciai helyzetben, amelyet Donald Trump és az amerikai adminisztráció béketárgyalási kezdeményezése teremtett meg:

1️⃣ „Fontos, hogy továbbra is támogassuk Ukrajnát, és nyomást gyakoroljunk Oroszországra.” 👉 Magyarán: Brüsszel szerint nincs helye kompromisszumnak. A háborút katonai és gazdasági nyomással kell elhúzni egészen addig, amíg Oroszország nem kapitulál – közben pedig Európa továbbra is öntheti az eurómilliárdokat a konfliktusba.

2️⃣ „Mindenki üdvözli az Egyesült Államok béketörekvéseit. […] De az is számít, hogyan ér véget. Emlékeznünk kell arra, hogy van egy agresszor és egy áldozat.”
👉 Vagyis: csak olyan „béke” fogadható el számukra, amely teljes mértékben Brüsszel és Kijev maximalista feltételei szerint születik. A moralizáló narratíva csupán arra szolgál, hogy igazolja a kompromisszum elutasítását, és elfedje a diplomáciai cselekvőképtelenséget.

3️⃣ „Az az állítás, hogy Ukrajna vesztésre áll, egyszerűen teljesen hamis.”
👉 Kallas továbbra is a győzelmi narratívát ismétli, miközben Washington nyíltan az ellenkezőjét üzeni. A Politico szerint Marco Rubio amerikai külügyminiszter találkozni sem volt hajlandó az uniós külügyérrel. Az NBC eközben arról ír, hogy Dan Driscoll amerikai hadügyminiszter világos üzenetet adott át Kijevnek: „Vesztésre álltok” – vagyis ideje elfogadni a megállapodást. Amíg az amerikai diplomácia a realitásokból indul ki, Brüsszel a harc folytatását erőlteti.

4️⃣ „Több szankció, […] több katonai és pénzügyi támogatás.” 👉 Tizenkilenc szankciócsomag után is változatlanul ezt az eredménytelen módszert erőltetik. Ahogy Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter a minap fogalmazott: „Ha valamit tizenkilencszer kell megpróbálni, az kudarc.” ️ Ennek ellenére Brüsszel újabb csomagokat sürget – miközben az energiaárak, a nyersanyaghiány és a romló versenyképesség már most jelentősen szűkíti Európa gazdasági mozgásterét.

5️⃣ „Vállaltuk, hogy fedezzük Ukrajna pénzügyi szükségleteit, […] jóvátételi hitel az orosz befagyasztott vagyonokból. […]”
👉 Teljesen egyértelmű, hogy a befagyasztott orosz vagyon felhasználása egy békemegállapodás előtt orosz ellenlépéseket váltana ki, és súlyos károkat okozna az európai – köztük a magyar – vállalatoknak. Brüsszel mégis ezt erőlteti, figyelmen kívül hagyva az iparági kockázatokat.

️Mindezek együtt világosan mutatják, hogy az EU vezetése továbbra is háborús forgatókönyv szerint gondolkodik, nem pedig a béke feltételeit igyekszik megteremteni. ️ Most azonban, hogy Donald Trump valódi tárgyalási keretet teremt az orosz és az ukrán fél bevonásával, itt lenne az ideje, hogy Ursula von der Leyen, valamint az európai érdekek védelme helyett az ukrán érdekeket kiszolgáló csapata végre félretegye a brüsszeli haditervet, és a valóság talaján, józan stratégiai önmérséklet mellett kezdjen el gondolkodni Európa jövőjéről.

Így reagált az RTL az Orbán Viktor-képre – Németh Kristóf őszintén, mindenről beszél
Miről beszélget régen halott édesapjával? – ezt is elmondta a népszerű színész és színházvezető Andor Évának. Németh Kristóf a Szomszédokról, a TV2 sikersorozatáról, az Ázsia Expresszről, gyerekkora…

Ma a 12. kerületi Fidesz-csoportgyűlésen vettem részt.
Köszönöm a meghívást Fonti Krisztinanak, és köszönöm mindenkinek a tartalmas, őszinte beszélgetést. Itt mindig érződik, milyen erős közösség épült…

A hétvégén több vaddisznót is láttunk Hegyvidéken a gyerekekkel. Elszaporodásuk sokak életét keseríti meg a kerületben, az önkormányzat állomány gyérítési törekvései kevésnek bizonyulnak. Ti…

Gázvezetékünk van, olajvezetékünk nincs. Felgyorsítjuk a magyar-szerb olajvezeték megépítését.

Pásztor István volt az első, aki nemcsak remélte, és nemcsak hitte, hogy ez így is lehet, hanem tett is érte: megmutatta nekünk az utat, amelyen a szerbek és a magyarok együtt haladhatnak, ahogy azt a…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média