Főpolgármester Úr!

Fejezze be ezt a politikai komédiát! A kormányinfón Gulyás Gergely egyértelművé tette, hogy az Ön felelőtlen gazdálkodásának semmilyen körülmények között nem lehetnek áldozatai a budapestiek, és végképp nem a főváros dolgozói.

Ők nap mint nap értünk, budapestiekért dolgoznak, sokkal többet érdemelnek.
Ön ennek ellenére azt hazudja nekik, hogy nem kapják meg a fizetésüket, és veszélyben a munkahelyük.

A fővárosi cégek felsővezetőit minden évben több tízmilliós jutalmakkal tömi ki, de a vállalatok dolgozóit megélhetésükben fenyegeti. Felelősségvállalás helyett maga elé rántja, és megélhetésükben fenyegeti a Budapest-család dolgozóit.

Ne hazudjon tovább a dolgozóknak, ne keltsen pánikot azért, hogy elterelje a figyelmet saját felelősségéről. Ebből elég!

Így reagált az RTL az Orbán Viktor-képre – Németh Kristóf őszintén, mindenről beszél
Miről beszélget régen halott édesapjával? – ezt is elmondta a népszerű színész és színházvezető Andor Évának. Németh Kristóf a Szomszédokról, a TV2 sikersorozatáról, az Ázsia Expresszről, gyerekkora…

Ma a 12. kerületi Fidesz-csoportgyűlésen vettem részt.
Köszönöm a meghívást Fonti Krisztinanak, és köszönöm mindenkinek a tartalmas, őszinte beszélgetést. Itt mindig érződik, milyen erős közösség épült…

A hétvégén több vaddisznót is láttunk Hegyvidéken a gyerekekkel. Elszaporodásuk sokak életét keseríti meg a kerületben, az önkormányzat állomány gyérítési törekvései kevésnek bizonyulnak. Ti…

Gázvezetékünk van, olajvezetékünk nincs. Felgyorsítjuk a magyar-szerb olajvezeték megépítését.

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média