Magyarországgal és a béke reményével van tele a világsajtó 
️
Történelmi jelentőségű fejlemény körvonalazódik a nemzetközi politikában: Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy a következő hetekben Budapesten találkozik Vlagyimir Putyinnal, hogy megkezdjék az orosz–ukrán háború lezárásáról szóló tárgyalásokat. A találkozó mérföldkő lehet abban a folyamatban, amely három és fél év után először kínálhat valódi esélyt a béke megteremtésére. Ez egyben azt is jelzi, hogy Magyarország következetesen békepárti álláspontja és szuverenitásra épülő, konnektivitás-központú külpolitikája révén ma olyan helyszínként tud megjelenni, ahol a diplomácia, a mediáció és a politikai akarat valós lehetőséget teremthet a rendezésre.
Ezt a felismerést ma az Európai Uniónak is alkalmaznia kell(ene) saját történelmi kihívásainak kezelésében. Nyilvánvalóvá vált ugyanis, hogy az orosz–ukrán háborút nem lehet a csatatéren megnyerni – a rendezéshez politikai akarat, diplomáciai kezdeményezés és bizalmi környezet szükséges. Orbán Viktor szerint a béketárgyalás nem sprint, hanem maraton: "egy tárgyalási kudarc nem ok a feladásra – éppen ellenkezőleg – ok a folytatásra". A kormányfő úgy látja, ez a kitartás hiányzik ma az európai politikából, amely megsértődve vonul ki, ha valami nem az elképzelései szerint alakul.
A valóság pedig az, hogy az ukrajnai háború politikai rendezésének kulcsa ma Washington kezében van. Brüsszel ezzel szemben nem hallja meg a korszak hívószavát: a kontinens globális súlya látványosan csökken, és ha megszületik a békemegállapodás, reális veszély, hogy az európai vezetőket meg sem hívják a tárgyalóasztalhoz. Magyarország azonban ebben a helyzetben is világosan meghatározta nemzeti érdekeit, és minden körülmények között következetesen képviseli azokat.
A miniszterelnök a jövő heti brüsszeli EU-csúcsra egyenesen az 1956. október 23-i forradalom hősei előtti tiszteletadással kezdődő nemzeti megemlékezésről és a Békemenetről érkezik. A felvonulás egyszerre tisztelgés '56 hősei előtt és politikai üzenet: Magyarország ma is készen áll megvédeni szuverenitását és döntési szabadságát, és továbbra is kitart amellett, hogy a békéhez és biztonsághoz fűződő alapvető nemzeti érdekek nem áldozhatók fel a háborús logika oltárán.
Ebben a helyzetben nem pusztán szimbolikus, hogy Budapest ad otthont a béketárgyalásoknak. A döntés politikai üzenete egyértelmű: a háborús logika meghaladható, a diplomácia pedig képes hidat építeni a legmélyebb megosztottságon át is. Ha sikerülne áttörést elérni, az nem csupán egy háború lezárását jelentené, hanem annak bizonyítékát, hogy a békét nem szankciók vagy deklarációk, hanem a mediációval előmozdított párbeszéd teremtheti meg.
Minden magyarnak van oka büszkének lenni!
Magyarországgal és a béke reményével van tele a világsajtó 
️
️Hiába a brüsszeli háborúpárti retorika, hiába a sok támadás a Magyarország ellen, a magyaroknak megint igaza lett!
👉Elsőként mondtuk: tárgyalóasztalhoz kell ülni, csak az hozhatja el a békét!
A…
A magyar nemzet jövője a békében, a családok támogatásában, a nemzeti egység megerősítésében és identitásunk védelmében rejlik
.
Jó reggelt, Magyarország! 2025.10.17.
Jó reggelt, Magyarország!
Jó reggelt, Magyarország! 2025.10.17.
Beérőben Magyarország békepárti politikája.
Orbán Viktor: amikor a béke ügyéről van szó, és szükség van ránk, akkor lehet is ránk számítani.
Magyarország a béke szigete!
Donald Trump teljes üzenete, amiben bejelentette, hogy Budapesten fog találkozni Putyinnal, hogy véget vessenek a háborúnak.
,,Most fejeztem be telefonbeszélgetésemet Oroszország elnökével, Vlagyimir…
NEM A MI HÁBORÚNK!
️
#fidesz #fideszgyor #boncsarovszkypeter #tanacsnok #gyor #onkormanyzat #kepviselo #győr #fyp #foryouba #foryoupage #boncsarovszkypéter #nekedbe #onkormanyzatikepviselo #képviselő…