️Európa már egy éve tudja, hogy baj van – de Brüsszel azóta sem tett semmit.

️A Draghi-jelentés tavaly világosan kimondta: a magas áram- és gázárak veszélyeztetik az európai versenyképességet, míg az Egyesült Államok és Kína előnyre tesz szert.

A Politico kritikus cikke szerint egy év elteltével sincs érdemi uniós válasz, miközben az európai vállalatok továbbra is többszörös energiaköltséggel működnek a versenytársaikhoz képest, ami visszafogja a beruházásokat, gyengíti a növekedést, és hosszú távon aláássa a kontinens gazdasági jövőjét.

A Center for the Study of Democracy elemzésére hivatkozva a Politico arról számolt be, hogy az energiaárak Európa nagy részén – különösen Közép- és Kelet-Európában – még mindig 40-70 százalékkal a válság előtti szint felett vannak:
„Egy évvel azután, hogy Draghi az EU energiapiacainak megerősítését javasolta, az adataink szerint a megfizethetőség kockázata továbbra is magas” – mondta Martin Vladimirov, a jelentés egyik szerzője.

Ez a tétlenség nem törvényszerű, hanem a brüsszeli elit mulasztásának következménye: a hibás energiapolitika, a piaci realitások figyelmen kívül hagyása, a túlzott központosítás és a lassú válságkezelés sodorta Európát lemaradásba. Magyarország ezzel szemben mindig azt vallotta, hogy a béke és az olcsó energia nemcsak gazdasági, hanem nemzeti érdek is.

️Ahogy a CSD elemzése is figyelmeztet: ha Brüsszel továbbra is tétlen marad, az nemcsak Európa gazdasági lemaradásához, de akár az unió széthullásához is vezethet. Ezért van szükség változásra Brüsszelben.

Nem szankciókra, nem ideológiai döntésekre, hanem megfizethető energiára, stabil ellátásra és nemzeti energiapolitikára van szükség.
A Patrióták célja ezt az irányváltást végigvinni, mert csak így biztosíthatjuk Magyarország és Európa jövőjét a globális versenyben.

A brüsszeli kudarc szimbóluma: Ursula von der Leyen

A Patrióták bizalmatlansági indítványa Ursula von der Leyen ellen nem pusztán politikai gesztus, hanem szükségszerű válasz egy hitelt vesztett és…

Sokatmondó, hogy Ursula von der Leyen azzal kezdte az évértékelőjét, hogy „Európa harcban áll.” Ez a rövid mondat pontos képet ad Brüsszel gondolkodásáról: a béke helyett a háborús logikát erőlteti.…

Megkérdeztem az embereket, hogy mi az, amiben egyet tudunk érteni.

A Bácskai Harsonának adott interjúban elmondom, miért hirdettem meg a Bácska 2030 programot, és hogy milyen eredményei vannak eddig.…

Arról szól majd az előttünk álló választás, hogy kiben lehet megbízni: az ellenfelünk teljes bizalomvesztésben van, mi nyílt lapokkal játszunk.

- Orbán Viktor -

A Patrióta-frakció bizalmatlansági indítványt nyújt be az Európai Bizottsággal szemben.

Az Ursula von der Leyen vezette Bizottság nem tudott választ adni Európa legsúlyosabb kihívásaira. Elbuktak a…

Saját rendezvényén, több ezer egyetemista között, az egyik utahi egyetem kampuszán nyakon lőtték Charlie Kirk-öt.

Itthon kevéssé ismert, de az amerikai konzervatív világ egyik vezéralakjáról van szó,…

A falusi kisboltok megmentését, sőt fejlesztését célzó programunk a Magyar Falu Program keretében nagy siker!

A falusi kisbolt - sokak szerint - nem csak azért fontos, hogy helyben legyen elérhető a…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média