Ezt mondták nekem a háborúról a Fehér Házban
️
️ A 444 a tegnapi vitából azt tartotta a legérdekesebbnek, hogy számos példát tudok hozni arra, amikor a magyar kormány elítélte az orosz agressziót. Szerintem voltak ennél izgalmasabb témák is, de ez már ízlés dolga. Segítve a munkájukat, kigyűjtöttem néhány példát az elmúlt évekből.
1⃣ 2022. március 10-én az Országgyűlés 174 igennel, 1 nemmel és 2 tartózkodással elfogadta azt a politikai nyilatkozatot, amelyet a külügyi bizottság fideszes elnöke nyújtott be. Ebben elítélték az orosz katonai agressziót, valamint azokat is, akik szerintük katonákat és fegyvereket küldenének Ukrajnába. A tízpontos, Az orosz–ukrán háborúról címet viselő dokumentumban kiálltak Ukrajna területi épségének sérthetetlensége mellett, a békét és béketárgyalásokat sürgették, leszögezték, hogy Magyarországnak ki kell maradnia a háborúból, nem küld katonát és fegyvert, miközben elítélték a fegyverszállítást sürgető politikusokat is, és támogatásukat fejezték ki a kárpátaljai magyarok felé.
2⃣ 2022. március 31-én a Bukaresti Kilencek külügyminiszteri találkozóján Szijjártó Péter ismertette a közös álláspontot: Magyarország a többi részt vevő állammal – Bulgáriával, Csehországgal, Észtországgal, Lengyelországgal, Lettországgal, Litvániával, Romániával és Szlovákiával – együtt elítéli a katonai agressziót, és békében, biztonságban szeretne élni.
3⃣ 2022. október 11-én a Berliner Zeitung és a Cicero magazin közös nyilvános interjúján Orbán Viktor így fogalmazott: „már az első napon agressziónak neveztem, és elfogadtuk az európai értelmezést. [...] Ez agresszió. Ráadásul jogász vagyok, vagy pontosabban: jogi egyetemet végeztem. Jogi szempontból a helyzet teljesen világos. Van nemzetközi jog, és az oroszok megsértették azt. Ezt agressziónak hívják. Háborút indítottak. Bármilyen okból tették, ez nemzetközi jogsértés, és erről nincs mit tovább beszélni. Ez agresszió. És ebből a szempontból a magyar álláspont teljesen egyértelmű.”
4⃣ 2022. november 18-án a Magyar Állandó Értekezlet ülésén Orbán Viktor hangsúlyozta: Magyarország elítéli az orosz agressziót, segíti az ukrán népet, de arra nem hajlandó, hogy Ukrajna érdekeit saját érdekei elé helyezze.
5⃣ 2023. március 31-én a parlament 130 igen és 24 nem szavazattal elfogadta a Fidesz és a KDNP közös határozati javaslatát, amely elítéli Oroszország katonai agresszióját, és elismeri Ukrajna jogát az önvédelemhez. Az ellenzék nem csatlakozott a javaslathoz.
6⃣ 2023. április 19-én Strasbourgban, az Európai Parlamentben Gál Kinga, a Fidesz képviselője így nyilatkozott az MTI-nek: „Magyarország mindig a nemzetközi jog talaján állt, és kezdetétől fogva elítéli Oroszország katonai agresszióját Ukrajna ellen, hiszen az erőszakot, az emberi jogi jogsértéseket, háborús bűncselekményeket, és a nemzetközi jog sorozatos megsértését egyértelműen ki kell vizsgálni, mert nem maradhatnak büntetlenül.”
7⃣ 2024. január 29-én Szijjártó Péter közös sajtótájékoztatót tartott Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszterrel. A magyar miniszter kijelentette: „Kiállunk Ukrajna területi integritása és szuverenitása mellett. Azt szeretnénk, ha a szomszédunkban béke lenne.”
8⃣ 2025. augusztus 2-án az esztergomi MCC Feszten Orbán Viktor egyértelműen leszögezte: „Nemzetközi jogilag az oroszoknak nincs igazuk. Nemzetközi jog szempontjából az ukránoknak van igazuk.”
9⃣ 2025. augusztus 22-én Szijjártó Péter a Munkácsot ért légicsapás kapcsán egy interjúban így fogalmazott: „Mindenki tudja, hogy Oroszországból érkezett a támadás, tehát amikor megszólalunk ebben az ügyben, akkor nyilvánvalóan elítéljük ezt a támadást.”
A maradék 653 példát szívesen meghagyom az újságírók szorgalmának. 
/posztok.hu
„Patrióták kora – Magyarország és a brüsszeli bürokrácia vitái” ÉLŐBEN 

💪 

Többek között. 
️ Izgalmas panelbeszélgetések, találkozások és aktuálpolitika. Erről szólt az idei Tranzit második napja.
Idén is ország minden pontjáról érkeztek jobboldali patrióták…
A nap, amikortól muszáj beállnom azok közé, akik szerint Magyar Péter teljesen megbolondult. 
Igazi magyar hagyomány, erő és összetartás!

️Példátlan gyakorlat az Unió történetében: az ukrán nagykövet jelenlétében kérdezik fel egy tagállam miniszterét Ukrajna támogatásának kérdésében!