Igazi magyar hagyomány, erő és összetartás!
Hercegszántón a kettesfogathajtó versenyen.
Gratulálok a helyezetteknek és minden résztvevőknek!
2025 augusztus 30.
A nap, amikortól muszáj beállnom azok közé, akik szerint Magyar Péter teljesen megbolondult. 
Ma tényleg összeomlott az amúgy is ideggyenge pojáca, ugyanis imént közzétett egy posztot, amiben börtönnel fenyegeti meg a neki nem tetsző újságírókat.
Így fogalmaz: “a leendő Tisza-kormány alatt bűncselekménynek fog számítani, ha egy sajtótermék szándékosan, rosszhiszeműen valótlanságot állít”.
A bűncselekményért pedig börtön jár.
Hogy mi is a bűnük a sajtótermékeknek?
Hát az, hogy leírták a Tisza második emberének, Tarr Zoltánnak a saját szavait, melyekkel adóemelést helyez kilátásba hatalomra kerülésük esetén, és megkéri ugyanott a zártkörű hallgatóságát, hogy erről a választásokig ne beszéljenek. “Választást kell nyerni, és utána mindent lehet” - teszi hozzá.
Szóval erről merészeltek tudósítani a sajtótermékek, erre ez a hülye bohóc megfenyegeti az újságírókat. Tavasszal már azt is belengette nekik, hogy elveszi a lakásukat, amiben a családjaikkal élnek. 
Na, akkor várjuk a kommunizmusból itt ragadt MÚOSZ felháborodását, a libsi szerkesztőségek nyílt leveleit, a nagypofájú balos influenszerek tartalmait! De Ursula von der Leyent is érdemes megkérdezni, mit gondol.
Amúgy meg ha nem tetszik őfelségének egy cikk, akkor nyugodtan mehet most is a sajtópereket tárgyaló fővárosi bírókhoz, azok elég egyoldalúan balra szoktak ítélni, oda jobboldaliként nem érdemes kerülni, mert nem igazságot szolgáltatnak, hanem kettős mércét, ezt mindenki tudja.
Szóval Magyar Péter végleg megzuhant.
És gondolom, amikor már mind lámpavason meg börtönben lesznek a renitens újságírók és a Tisza politikai ellenfelei a családtagjaikkal együtt, akkor Tarr Zoltán megkezdi a “Megbékélés Programját” és beköszönt a szeretetország. 
Bukni fogtok, ti hamis gazemberek!
225 nap
Igazi magyar hagyomány, erő és összetartás!
Hercegszántón a kettesfogathajtó versenyen.
Gratulálok a helyezetteknek és minden résztvevőknek!
Szeretettel gratulálok Darázs Lénárdnak rektori kinevezéséhez!
Szerződés és verseny, melyet egy cél tud egybeforrasztani a nemzet érdeke!
A nemzet érdeke ami nem lehet kisebbségben a több mint négy…
️Példátlan gyakorlat az Unió történetében: az ukrán nagykövet jelenlétében kérdezik fel egy tagállam miniszterét Ukrajna támogatásának kérdésében!
Magyar Péter börtönbe küldené azt a sajtót, aki a Tisza-adóról beszámol 
Részletek kommentben 
Ha a budai zsúrpubi tényleg tele van bámulatos adócsökkentő ötletekkel, akkor az mégis hogyan történhetett, hogy augusztus 20-án, amikor ország-világ előtt meghirdette a sztratoszférikus Tisza-…
A Tiszás képviselők a plenáris felszólalásaik közül mennyit szánnak arra, hogy a saját hazájukat mószerolják?
Magyar Péter 15 felszólalásból 14. Tarr Zoltán 18-ból 14. Kollár Kinga 14-ből 12, Gerzsenyi…
Rogán Antal a Tranzit-on: mi végig azt mondtuk, hogy ez nem a mi háborúnk.
Helyette békére van szükség.