🤝 Bóka János, miniszter úrral készen állnuk a közös munkára!

☝ Együtt fogunk dolgozni azon, hogy Európa újra visszatérjen a keresztény és konzervatív gyökereihez, és azon, hogy a kontinens gazdasága…

A józanság hangját hozta el Brüsszelbe a magyar elnökség.

👉 Egyre több tagállam ismeri fel, hogy csak akkor lehet hatékonyan fellépni az illegális migrációval szemben, ha védjük a külső határokat, a…

Óriási ellenszélben kellett dolgozni, de a magyar elnökség, akármilyen szinten nézzük, sikeres volt

Kifejezetten a fiatalok számára elérhető lakásprogramot dolgozunk ki, ezzel is enyhíteni szeretnénk a lakhatási gondokat. Segítjük a fiatalokat abban, hogy biztonsággal vállalkozzanak családalapításra…

Fölényes dombóvári győzelme után villáminterjút adott Csibi Krisztina a Magyar Nemzetnek. Azt mondta, az itt élő emberek jellemzően – keresztény, konzervatív, polgári – értékrendje alapján biztosak…

A vallásszabadság napja

Az Országgyűlés a 2018. évi I. törvényében nyilvánította január 13-át a vallásszabadság napjává. Megemlékezve arról, hogy 1568-ban a tordai országgyűlés ezen a napon foglalta…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média