A világhírű nyelvtudós, orientalista, a tibetológia tudományágának a megalapítója és az első tibeti–angol szótárnak a megalkotója, Kőrösi Csoma Sándor 200 évvel ezelőtt munkálkodott a Himalájában.

A nagy tiszteletnek örvendő néhai tudós 1823-ban érkezett a Himalája hegység egyik legmagasabban fekvő településére, Zanglába, ahol közel másfél éven keresztül tanulmányozta a tibeti nyelvet és irodalmat abból a célból, hogy megtalálja a magyarok őshazáját, amelyről úgy hitte, hogy valahol Ázsiában található. A híres erdélyi magyar tudós érdeklődését látva a zanglai király befogadta őt, és az akkoriban itt lévő kolostor szerzeteseinek segítségével biztosította, hogy Csoma egy kis szobában élhessen és dolgozhasson. Többek közt itt, a zanglai kolostor rideg szobájában, tűz nélkül töltötte a fagyos telet, és itt készítette el jelentős munkáját, az első tibeti–angol szótár és nyelvtan kéziratát.

A 200. évforduló alkalmából egy lelkes csapat, a Csoma Szobája Alapítvány idén is folytatta a zanglai kolostor állagmegóvási és rekonstrukciós munkálatait, amelyek részben biztosíthatják a Kőrösi Csoma Sándor által egykor használt kis méretű szoba és az épület állagmegőrzését. Az évforduló méltó megünnepléseként eredeti állapotában állították helyre Csoma szobájának berendezését, amelyet a helyi lakosok, szerzetesek és apácák körében most fölavatott egyedi bronz dombormű is megjelenít, és amely az elkövetkező századokban tovább őrizheti a magyar tudós emlékét.

Köszönöm, hogy ott lehettem ezen a szép ünnepségen. A nagyszerű magyar teljesítmények emlékét az utókornak is kötelessége ápolni!

Csoma's Room Foundation

Mindig a magyar gazdák érdeke az első! Látogatás Kijevben, az ukrán agrárminiszternél.

❤️Így mosolyog egy paralimpiai bajnok… Zsófinak úszás közben eszébe jutott, hogy Tokióban 8️⃣ század másodperccel maradt le az ausztrál lánytól. Párizsban revansot vett! Micsoda sportemberek mind a…

Újabb mérföldkőhöz érkeztünk a magyar fogyatékosságügyben! Szeptember 1-én létrejön az önálló Fogyatékosságügyi Államtitkárság.

Régi vágya volt ez a fogyatékossággal élő 800 ezer magyar embernek, az…

️🚴 𝗧𝗮𝗹𝗮́𝗻 𝗲́𝗽𝗽 𝗲𝘇𝗲𝗻 "𝗷𝗼́" 𝘁𝘂𝗹𝗮𝗷𝗱𝗼𝗻𝘀𝗮́𝗴𝗼𝗺 𝗺𝗶𝗮𝘁𝘁 𝘁𝗶𝘀𝘇𝘁𝗲𝗹𝗲𝗺 𝗻𝗮𝗴𝘆𝗼𝗻 𝗮 𝘀𝗽𝗼𝗿𝘁𝗼𝗹𝗼́𝗸𝗮𝘁, 𝗽𝗹𝗮́𝗻𝗲 𝗮 𝗺𝗼𝘀𝘁 𝘀𝘇𝗲𝗿𝗲𝗽𝗹𝗼̋ 𝗽𝗮𝗿𝗮𝗹𝗶𝗺𝗽𝗶…

𝗠𝗮𝗷𝗸𝗮 𝗺𝗲𝗴𝗶́𝘁𝗲́𝗹𝗲́𝘀𝗲 𝘁𝗶𝗽𝗶𝗸𝘂𝘀 𝗽𝗼𝗹𝗶𝘁𝗶𝗸𝗮𝗶 𝗲𝘃𝗼𝗹𝘂́𝗰𝗶𝗼́

2023 - TV2 szárnya alatt:

Jobbról: Korrekt előadó, konzervatív felfogású, család centrikus....
Balról: bohóc,…

A tarifareform, a vármegyebérlet 4 millió 500 ezer embernek hozott kedvezményt az első félévben. Ennek a kormányzati ciklusnak eddig ez a legnagyobb rezsicsökkentése, az országbérlet, vármegyebérlet…

Korlátozzák, ahol csak lehet, minden órán tiltsák is csak nyugodtan a tanórákon a mobiltelefon használatát! Nagyon helyes! 👏👏
Vezetés közben is jó lenne a telefont nem bújni egyáltalán!!! Csak idén…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média