Újabb mérföldkőhöz érkeztünk a magyar fogyatékosságügyben! Szeptember 1-én létrejön az önálló Fogyatékosságügyi Államtitkárság.

Régi vágya volt ez a fogyatékossággal élő 800 ezer magyar embernek, az őket képviselő hazai érdekképviseletek számára egyaránt. A kormányzat az elmúlt években számos előremutató lépést is tett már ebbe az irányba, kiemelt figyelmet kapott a Gondoskodáspolitikáért Felelős Államtitkárságon belül és a fogyatékossággal élők kérdését kiemelt társadalmi kapcsolatok részeként kezelték a legutóbbi években is, de most elérkeztünk egy újabb, jelentős változáshoz.

Megtisztelő számomra, hogy Orbán Viktor Miniszterelnök felkért fogyatékosságügyi államtitkárnak. Ezt megelőzően 17 évig egy országos hatáskörű, a fogyatékossággal élő személyek érdekeit képviselő szervezetet irányítottam. 15 éves európai parlamenti képviselői munkám során is kiemelt fontosságot kapott a fogyatékosságügy. 2002 óta pedig sportdiplomáciai vezetőként is dolgozom a siket sport fejlesztését célul kitűzve.

Szeptember 1-én tehát vezetésemmel megkezdi munkáját a Belügyminisztérium Fogyatékosságügyi Államtitkársága. Egy valamit megígérhetek: az elkövetkező időszakban mindent meg fogok tenni azért, hogy a Magyarországon évek óta tartó építkezés továbbra is folytatódjon és a fogyatékossággal élő honfitársaink társadalmi integrációja újabb szintet lépjen.

---

We have reached another significant milestone in Hungarian disability affairs!

On September 1st, the independent State Secretariat for Disability Affairs is being established.

This has been a long-standing aspiration of the 800,000 Hungarians living with disabilities, as well as the internal advocacy organizations representing them. In recent years, the government has already taken several forward-looking steps in this direction, giving special attention to disability issues within the State Secretariat for Social Care, and prioritizing the concerns of people with disabilities in social relations. Now, however, we are witnessing another significant development.

It is an honor for me that Prime Minister Viktor Orbán has appointed me as Secretary of State for Disability Affairs. Prior to this, I served as the head of a national organization representing the interests of people with disabilities for 17 years. During my 15 years as a Member of the European Parliament, disability affairs were also a key priority for me. Since 2002, I have additionally worked as a sports diplomat with the goal of advancing deaf sports.

As of September 1st, under my leadership, the Ministry of Interior’s State Secretariat for Disability Affairs will commence its work. I can assure you of one thing: in the coming period, I will do everything in my power to ensure that Hungary’s ongoing progress continues, and that the social integration of our fellow citizens living with disabilities reaches new heights.

️🚴 𝗧𝗮𝗹𝗮́𝗻 𝗲́𝗽𝗽 𝗲𝘇𝗲𝗻 "𝗷𝗼́" 𝘁𝘂𝗹𝗮𝗷𝗱𝗼𝗻𝘀𝗮́𝗴𝗼𝗺 𝗺𝗶𝗮𝘁𝘁 𝘁𝗶𝘀𝘇𝘁𝗲𝗹𝗲𝗺 𝗻𝗮𝗴𝘆𝗼𝗻 𝗮 𝘀𝗽𝗼𝗿𝘁𝗼𝗹𝗼́𝗸𝗮𝘁, 𝗽𝗹𝗮́𝗻𝗲 𝗮 𝗺𝗼𝘀𝘁 𝘀𝘇𝗲𝗿𝗲𝗽𝗹𝗼̋ 𝗽𝗮𝗿𝗮𝗹𝗶𝗺𝗽𝗶…

𝗠𝗮𝗷𝗸𝗮 𝗺𝗲𝗴𝗶́𝘁𝗲́𝗹𝗲́𝘀𝗲 𝘁𝗶𝗽𝗶𝗸𝘂𝘀 𝗽𝗼𝗹𝗶𝘁𝗶𝗸𝗮𝗶 𝗲𝘃𝗼𝗹𝘂́𝗰𝗶𝗼́

2023 - TV2 szárnya alatt:

Jobbról: Korrekt előadó, konzervatív felfogású, család centrikus....
Balról: bohóc,…

A tarifareform, a vármegyebérlet 4 millió 500 ezer embernek hozott kedvezményt az első félévben. Ennek a kormányzati ciklusnak eddig ez a legnagyobb rezsicsökkentése, az országbérlet, vármegyebérlet…

Korlátozzák, ahol csak lehet, minden órán tiltsák is csak nyugodtan a tanórákon a mobiltelefon használatát! Nagyon helyes! 👏👏
Vezetés közben is jó lenne a telefont nem bújni egyáltalán!!! Csak idén…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média