️Az emelésnek köszönhetően átlagosan havi 13 ezer forinttal kapnak többet nyugdíjas honfitársaink!
A mai naptól érkezik a 6️⃣ százalékkal megemelt nyugdíj, februárban pedig biztosítjuk az emelt teljes…
„A Huszárvágás – A konnektivitás magyar stratégiája című könyv azt az üzenetet hordozza, hogy noha lehet, hogy a következő évtizedek két szuperhatalom versengéséről fognak szólni, de a világon rajtuk kívül van több mint 190 másik ország is, amelyek közül a szuverének mind igényt tartanak az önálló világértelmezésre, illetve az önálló, nemzetiérdek-alapú politizálásra.”
A nemrég megjelent Huszárvágásról és az abban megfogalmazott nemzetstratégiai tervekről kérdezett az Origo.hu. Ahogyan az Origo kérdésére is elmondtam, a kötet a megjelenése óta már el is kelt az első 2000 példány.
️Jó hír, hogy már ismét megtalálható a nagyobb könyvesboltok polcain!
Köszönöm az interjút!
️Az emelésnek köszönhetően átlagosan havi 13 ezer forinttal kapnak többet nyugdíjas honfitársaink!
A mai naptól érkezik a 6️⃣ százalékkal megemelt nyugdíj, februárban pedig biztosítjuk az emelt teljes…
Mór várossá avatásának 40. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen a Wekerle Sándor Szabadidő Központban
A kormányzati intézkedések bizonyítottak! 
2021 szeptembere óta nem volt olyan alacsony az infláció, mint decemberben. 
️ 4️⃣0️⃣
️

Odafigyelünk idős honfitársainkra és vigyázunk rájuk!
Továbbra is ingyenesen igényelhető a gondosóra!
️
☝️ Nem kényszer hatása alatt cselekszem a magyar külpolitikában. A szuverén államot képviselem. - Orbán Viktor
Napló/2311: Parlamenti munkatársaimmal a hagyományos évnyitó ebéd a Horgásztanya vendéglőben.
Ma reggel a Mosonmagyaróvár TV-ben indult a napom, ahol egy szokásos évindító interjúban összegeztem a tavalyi évet. E mellett beszélgettünk a 2024. évre vonatkozó kihívásainkról mind a magyar…
A parlamenti körzetem nyugdíjasainak is ma érkezik a 6 százalékkal megemelt nyugdíj.
Az idősek számíthatnak ránk!
Jelentős eszközberuházás az alapellátásban
️
2️⃣2️⃣ milliárd forintot fordítunk a háziorvosi
és házi gyermekorvosi praxisok eszközellátásának javítására
️