Odafigyelünk idős honfitársainkra és vigyázunk rájuk!

Továbbra is ingyenesen igényelhető a gondosóra!

Ma reggel a Mosonmagyaróvár TV-ben indult a napom, ahol egy szokásos évindító interjúban összegeztem a tavalyi évet. E mellett beszélgettünk a 2024. évre vonatkozó kihívásainkról mind a magyar…

Jelentős eszközberuházás az alapellátásban
2️⃣2️⃣ milliárd forintot fordítunk a háziorvosi és házi gyermekorvosi praxisok eszközellátásának javítására

A nemzeti kormány 2023-ban azt vállalta, hogy az év végére egyszámjegyűre csökkenti az inflációt. Ezt sikerült októberre elérni, és decemberre 5,5%-ra esett vissza.

Így ráfordulhatunk 2024 fő…

A képlet igazából nagyon egyszerű: minél jobb kapcsolatban vagyunk a szomszédainkkal, annál jobb a határmenti magyar közösségnek, és annál jobb nekünk is. Szlovákia esetében ráadásul ez hatványozottan…

A Don-kanyar hőseire emlékezünk.

81 éve, 1943. január 12-én kezdődött a doni katasztrófa, amelyben csaknem 130 ezer magyar katona esett el, sebesült meg vagy került szovjet fogságba.

🏴 Emléküket…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média