Jelentősen romlott Márki-Zay Péter megítélése

Az elmúlt hónapokban több konfliktus rajzolódott ki a baloldali pártok és miniszterelnök-jelöltjük, Márki-Zay Péter között. Egyrészt a vártnál nagyobb…

Április 3-án „négynemes” gyermekvédelmi népszavazást is tartanak Magyarországon, amellyel gátat szabhatunk többek között annak, hogy nemátalakító műtéteket népszerűsítsenek gyermekeknek

Az ellenzék a…

Azért ehhez pofa kell

MZP a 444-hu-nak adott interjúban tulajdonképpen azt mondta hogy hiába fagyoskodott kint a a sok aktivista aláírást gyűjteni azért nem haladtak vele, mert IGAZÁBÓL ÉRTELMETLEN -…

Továbbra is a valósággal szemben: azt hazudták ma, hogy meg lehet tartani április 3-án a baloldali népszavazást, erre azonban valójában már nincsen lehetőség.

A Nemzeti Választási Irodának 60 napja van…

A rengeteg munka és elfoglaltság mellett, fontos, hogy az egészségügyben dolgozók rendszeresen sportoljanak. A sport megtanít jól gazdálkodni az időnkkel, az energiánkkal, továbbá arra, hogy célokat…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média