A rengeteg munka és elfoglaltság mellett, fontos, hogy az egészségügyben dolgozók rendszeresen sportoljanak. A sport megtanít jól gazdálkodni az időnkkel, az energiánkkal, továbbá arra, hogy célokat…
Továbbra is a valósággal szemben: azt hazudták ma, hogy meg lehet tartani április 3-án a baloldali népszavazást, erre azonban valójában már nincsen lehetőség.
A Nemzeti Választási Irodának 60 napja van a szignók ellenőrzésére, a hitelesítést pedig meg lehet támadni, aminek a jogorvoslati határideje további 10 nap. Fontos továbbá, hogy lehet nem elég a 235 ezer leadott aláírás, hiszen sok érvénytelen lehet, így az a kockázat is megvan, hogy nem lesz meg a 200 ezer érvényes aláírás.
Az Országgyűlésnek ezt követően 30 napja van arra, hogy elrendelje a népszavazást, ezután pedig a köztársasági elnöknek 15 napja van a népszavazás időpontjának kitűzésére, ezen időpont pedig a kitűzéstől számított 50 nap előtt nem lehet. Ráadásul a népszavazást még az Alkotmánybíróságon is meg lehet támadni.
Vagyis bárhogy is számoljuk, összesen 115 nap + 50 nap, a parlamenti választás azonban 72 nap múlva lesz. Ez azt jelenti, hogy semmi sem lesz a baloldal népszavazásából, hiszen a választással egyidőben már nem lehet megtartani, egyszerűen kifutottak az időből.
A rengeteg munka és elfoglaltság mellett, fontos, hogy az egészségügyben dolgozók rendszeresen sportoljanak. A sport megtanít jól gazdálkodni az időnkkel, az energiánkkal, továbbá arra, hogy célokat…
Mához egy hétre pénteken!
ÉLŐ - Biztos kudarc a baloldal népszavazási kezdeményezése
Téma: Miközben a Fidesz ellenzéki pártként 2007-ben 48 óra alatt közel 300 ezer aláírást gyűjtött össze népszavazási kezdeményezéséhez, addig…
És akkor ez most melyik számtan szerint?
A 2022-es választás tétje minden eddiginél nagyobb. A nemzeti érdekeket képviselő Fidesz-KDNP és a globális érdekeket képviselő szivárványkoalíció áll egymással szemben. Lehetséges-e visszatérni 2010…
Én szégyellem magamat Marki-Zay Péter helyett, hogy ilyen ostobaságokat beszél!
Azért ehhez pofa kell
MZP a 444-hu-nak adott interjúban tulajdonképpen azt mondta hogy hiába…
🟢 Márki-Zay Péterről tegnap került nyilvánosságra ismét egy videó, amin az amerikai egészségügyet méltatja és arról beszél, hogy akár utazhatunk is egy-egy speciális műtét miatt...
Bár szerintem Márki…