Ez de menő! A The Wall Street Journal címlapján a Rubik-kocka. Idén 50 éve, hogy feltalálták. Ötven év alatt félmilliárd darabot adtak el belőle! ️
Az elmúlt fél évszázad legnagyobb magyar…
️ Magyarország megbízható, konstruktív és felelős tagja a NATO-nak, akárcsak a nem a szövetség égisze alatt zajló más katonai misszióknak – derül ki cikkünkből, melyben Jens Stoltenberg júniusi látogatásának apropóján áttekintettük hazánk szerepvállalásait.
Magyarország az élmezőnyhöz tartozik védelmi kiadásokban: tavaly GDP-arányosan 2,43 százalékot költött, túlteljesítve a NATO 2 százalékos iránymutatását.
️ Hasonló módon kiemelkedő teljesítményt nyújtunk a katonai eszközök beszerzésében és korszerűsítésében.
Magyarország nem kér az ukrajnai háborúból, de kiveszi a részét a szövetség külföldi katonai misszióiban is.
️ Hazánk 1999 óta részese a NATO vezette koszovói békefenntartó missziónak, a KFOR-nak.
️Többször teljesítettük a Baltikum rotációs alapon működő légtérvédelmét. A tervek 2025-ben ismét rajtunk lesz a sor.
Emellett Szlovéniában és Szlovákiában is ellátunk légtérrendészeti feladatokat.
Az afganisztáni hadműveletben annak 2021-es befejezéséig részt vettünk.
Benne voltunk az Iraki Kiképző Misszióban, majd az Iszlám Állam ellen életre hívott koalícióban is.
Ezek mellett több ENSZ és EU égisze alatt zajló misszióhoz is csatlakoztunk.
https://www.oeconomus.hu/oecofocus/magyarorszag-megbizhato-nato-tag-es-partner-a-bekefenntartasban/
Ez de menő! A The Wall Street Journal címlapján a Rubik-kocka. Idén 50 éve, hogy feltalálták. Ötven év alatt félmilliárd darabot adtak el belőle! ️
Az elmúlt fél évszázad legnagyobb magyar…
Gratulálok, Zsuzsa!
Hajrá, Fertőendréd!
Büszkék vagyunk
„MINDANNYIAN KIROHANTUNK AZ UTCÁRA”
Késlekedés nélkül egy nő segítségére siettek az aznapi szolgálatba lépő körzeti megbízottak Dunapatajon május 15-én…
Miután Franciaországban Marine Le Pen pártja, a Nemzeti Tömörülés (RN) a szavazatok közel egyharmadát szerezte meg az Európai Parlamenti választáson, Emmanuel Macron francia elnök előrehozott…
Amikor a jelenlegi politikai helyzetről kérdezték
Kylian Mbappe francia ️csapatkapitányt kijelentette: „Nem akarok olyan országot képviselni, amely nem tükrözi az értékeimet, a mi értékeinket”.…
👉Jelentkezz, ha még nem tetted!
️Könyvbemutató, olvasótalálkozó és dedikálás a Scrutonban!
👉Eseményünkön a könyv szerzőjével, G. Fodor Gáborral és Fekete…
„Informális EU-csúcs és találkozó-cunami Brüsszelben.” album
Informális EU-csúcs és találkozó-cunami Brüsszelben.
Jobbról támadunk! Brüsszeli egyeztetés Mateusz Morawieckivel.
✍️"A Gyurcsány Ferencről készült legfrissebb felvételeken egy fáradt, gondterhelt ember néz ránk."