Miután Franciaországban Marine Le Pen pártja, a Nemzeti Tömörülés (RN) a szavazatok közel egyharmadát szerezte meg az Európai Parlamenti választáson, Emmanuel Macron francia elnök előrehozott…
Büszkék vagyunk
„MINDANNYIAN KIROHANTUNK AZ UTCÁRA”
Késlekedés nélkül egy nő segítségére siettek az aznapi szolgálatba lépő körzeti megbízottak Dunapatajon május 15-én reggel, amikor egy elektromos zárlat miatt lángolni kezdett a gépkocsija.
Három körzeti megbízott a csoportparancsnokkal együtt éppen a szolgálatát kezdte meg, amikor az utcáról kiabálást hallottak.
– Tűz van! Füstöl az autó! – hallottuk a kétségbeesett kiabálásokat, mire mindannyian kirohantunk az utcára – emlékszik vissza Nyúl Krisztián főtörzszászlós, a Kalocsai Rendőrkapitányság körzeti megbízotti alosztály csoportparancsnoka. – Az önkormányzat épülete előtt addigra jó néhányan összegyűltek. Egy kocsi motorteréből füst gomolygott, majd felcsaptak a lángok is. Tudtuk, nincs idő a késlekedésre, azonnal cselekednünk kell. Felkaptuk a rendőrség épületében lévő poroltó készüléket, és miközben Madácsi Attila főtörzsőrmester elkezdte oltani a tüzet, a másik kolléga a tűzoltókat értesítette. Tartottunk tőle, hogy a tűz átterjedhet a mellette lévő járművekre is, ezért Kovács István főtörzsőrmester értesítette a tulajdonosokat, hogy álljanak el az autójukkal.
A motortérben kifolyt olaj, és egyéb szennyeződések miatt is egyre nehezebb volt megfékezni a tüzet.
– Hiába fújtuk rá a poroltó anyagot, a lángok újra felcsaptak. Így vödörrel kezdtük hordani a vizet, és az önkormányzat épületéből is elhoztuk a tűzoltó palackot. A műanyag hatalmas füstöt árasztott, belélegeztük, és ettől erős köhögés jött ránk, ezért egymást váltva próbáltuk oltani a tüzet. Tartani kellett a motorháztetőt, ekkor sérült meg Nagy László törzszászlós keze, aki ahogy megfogta a forró motorháztetőt, harmadfokú égési sérülést szenvedett.
A csapatmunka és a kitartás eredményes volt, sikerült eloltani a tüzet, mire a katasztrófavédők a helyszínre értek.
A gépkocsi tulajdonosa köszönőlevelet írt a kalocsai rendőrkapitányának, amelyben háláját fejezte ki, amiért a kollégái azonnal a segítségére siettek, és eloltották a tüzet.
RÁDI MÓNIKA
FOTÓ: RENDŐRSÉG
#zsarumagazin #Dunapataj