Az OeConferencia első szakmai paneljében Asztalos Péter, Sebestyén Géza, Szuromi-Kovács Ágnes és Király Nóra beszélgettek, Kacsoh Dániel moderálásával.

„Vezetés- és szervezéselmélet” címmel tart előadást Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar diákjainak.

Budapest-Keleti pályaudvar főbejárata előtti területen, vasárnap a Készenléti Rendőrség munkatársi is bemutatták szaktudásukat az Újraélesztés Világnapja alkalmából.

Az Oeconomus "110 éves a Magyar családtámogatási rendszer" mai konferenciájának a nyitó előadását Beneda Attila, családügyekért felelős helyettes államtitkár tartotta meg.

👉Súlyosbodik a töredezettség a baloldalon, ami már eddig is történelminek számított, hiszen soha ennyi baloldali párt nem versenyzett még az ellenzéki szavazók bizalmáért.

️Egyértelmű, hogy ennyi és…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média