Budapest-Keleti pályaudvar főbejárata előtti területen, vasárnap a Készenléti Rendőrség munkatársi is bemutatták szaktudásukat az Újraélesztés Világnapja alkalmából.

Az Oeconomus "110 éves a Magyar családtámogatási rendszer" mai konferenciájának a nyitó előadását Beneda Attila, családügyekért felelős helyettes államtitkár tartotta meg.

👉Súlyosbodik a töredezettség a baloldalon, ami már eddig is történelminek számított, hiszen soha ennyi baloldali párt nem versenyzett még az ellenzéki szavazók bizalmáért.

️Egyértelmű, hogy ennyi és…

A 444 ma éppen azért retteg mert a hétvégén gyerekek is voltak a Honvédelmi Minisztérium által szervezett toborzónapon, ahol meg lehetett nézni a Lynx-et, "ARV Buffalo"-t valamit a Gidránokat. Sőt,…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média