A moszkoviták voltak azok a baloldali „aktivisták”, akiket egy birodalom szűk száz évvel ezelőtt abból a célból képzett ki, illetve támogatott anyagilag és politikailag egyaránt, hogy illegális eszközökkel – a második világháború után – megdöntsék a magyar áll...

️A moszkoviták voltak azok a baloldali „aktivisták”, akiket egy birodalom, szűk száz évvel ezelőtt abból a célból képzett ki, illetve támogatott anyagilag és politikailag egyaránt, hogy illegális eszközökkel – a második világháború után – megdöntsék a magyar államot.

️’56 után aztán jöttek az úgynevezett szocialisták, akik szovjet fegyverekkel építették tovább a diktatúrát.

Végül a rendszerváltoztatás után bukkantak fel a nyugati mintákat szolgai módon másoló liberálisok, akik belehaltak abba, hogy összefogtak a „reformkommunistákkal”, de mégis megszületett egy régi-új globalista elit, ami egész 2010-ig tartotta magát.

👉Most itt áll előttünk Márki-Zay Péter, akinek szövetségesei, a szivárványkoalíció tagjai, már a választások előtt valamiféle „alkotmánypuccsról” beszéltek, s aki most azt állítja, hogy azóta is érkezik pénz Amerikából.

A 444 ma éppen azért retteg mert a hétvégén gyerekek is voltak a Honvédelmi Minisztérium által szervezett toborzónapon, ahol meg lehetett nézni a Lynx-et, "ARV Buffalo"-t valamit a Gidránokat. Sőt,…

Friss felvétel: masszív dróntámadás alatt áll Kijev, az oroszok ismét a belvárost támadták, ami a háború korábbi időszakában nem volt jellemző.

The Times: miközben Németország és Ausztria a téli energiaválságtól tart, addig Magyarország 700 millió köbméter többletgázt kap az oroszoktól.

Nem rajonganak Gyurcsány árnyékkormányáért a magyarok

A baloldal áprilisi választási vereségét követően a Demokratikus Koalíció elnöke, Gyurcsány Ferenc hónapokon keresztül hangoztatta, hogy pártja „…

Magyarország határait meg kell védeni!

Az, hogy mi, magyarok kikkel akarunk, és kikkel nem akarunk együtt élni, az kizárólag a magyar emberek és az általuk megválasztott parlament…

Nagyszerű hír
Hazánk 700 millió köbméterrel több gázt kap a Gazpromtól, mint a szerződésben vállat mennyiség! Nálunk biztosan lesz elegendő gáz!

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média