A kriptodevizák jelentős kockázatokat hordoznak, miközben főleg az azokat nem észlelő fiatal generáció körében népszerűek - OecoGlobus

A CNBC felmérése alapján a fiatal generáció meglehetősen vonzó befektetési lehetőségnek tartja a kriptodevizákat. Az Y generációba tartozó milliomosoknak több mint négyötöde tartja vagyonának egy jelentősebb részét ebbe a rendkívül kockázatos pénzügyi eszközben. A CNBC adatai alapján a fiatalok több mint fele tartja vagyonának az 50 százalékát kriptoeszközökben, de harmaduk 75 százalékát is ebben a formában tartja. Ezzel szemben a Z generációhoz tartozó vagyonosabb emberek negyede, míg a korábbi generáció tagjainak alig négy százaléka fektetett valamelyik kriptodevizába. Annak ellenére, hogy a 2021-es évben is folytatódott a jelentős volatilitás ezen pénzügyi eszközök piacán, a fiatalok közel fele a 2022-es évben tovább tervezi növelni kriptobefektetéseit, miközben alig hat százalékuk tervezi a jelenlegi összeg csökkentését.

✋Kína mellett 2021-ben már Egyiptom, Irak, Katar, Omán, Marokkó, Algéria, Tunézia és Banglades is tiltja a kriptodevizák használatát, míg összesen 42 országban korlátozzák a bankokat a fizetőeszköz alkalmazásakor a Law Library of Congress összefoglaló jelentése alapján. Mindez azt jelenti, hogy 2018 óta duplájára nőtt azon országok száma, amelyek valamilyen akadályt állítanak a kriptoeszközökkel szemben. Ugyanakkor számos ország, így az Amerikai Egyesült Államok vagy az Európai Unió is, arra törekszik, hogy a megfelelő szabályozást alakítsa ki a kriptoeszközök számára. Warren Buffett befektetőtársa, Charlie Munger is kritikusan áll a kriptovalutákhoz, és például dicsérte a kínai kormányzat szigorú fellépését az eszközzel szemben. Munger a 2000-es évek eleji dotkom-lufival hasonlította össze a jelenlegi piaci helyzetet, mivel szerinte most erősebb kockázatok állnak fenn

A kriptodevizák piaci kapitalizációja 2022 január elején eléri a kétezer milliárd dolláros értéket, amelyből az első helyen álló Bitcoin 40 százalékos részesedéssel rendelkezik. Jelenleg a Bitcoin árfolyama 42 ezer dolláron áll, miközben 2021 novemberében 20 ezer dollárral magasabban állt az árfolyam, így alig két hónap leforgása alatt harmadával csökkent az értéke. Mindez továbbra is jól szemlélteti a kriptodevizákkal kapcsolatos kockázatokat.

A kriptodevizákba történő befektetési lehetőségekre hazánkban is egyre nagyobb érdeklődés mutatkozik, és Magyarországra is egyre jobban igaz, hogy a Bitcoin mellett egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek az altcoinok. Mogyorósi Attila, a CoinCash ügyvezetőjének összegzése alapján csak olyan pénzzel szabad ilyen befektetést csinálni, amelynek elvesztése nem hiányozna a mindennapokból, illetve megfelelően hosszú, három – öt éves megtérülési idővel számolnak. A CoinCash kriptovaluta kereskedéssel foglalkozó cégnek több olyan ügyfele van, akik 2017-es árfolyamcsúcsok közelében fektettek be és hosszú évekig veszteséget halmoztak volna fel egy esetleges kiszállással, de végül 2021-ben realizálták befektetésüket és akár három – négyszeres haszonnal tudták lezárni pozíciójukat. 2021 november elején a CoinCash felvásárolta egy hazai versenytársát, a Mr.Coin-t, amelynek eredményeképpen rövidesen Magyarországon is nem csak a legnépszerűbb tíz kriptodeviza, hanem akár több száz darab hasonló eszköz válik elérhetővé a lakosság számára.

👍 Ha tetszett a poszt, kérjük, támogasson minket azzal, hogy kedveli vagy követi az Oeconomus oldalt. Naponta jövünk új tartalommal.

Ez a korábbi írásunk is érdekelheti: https://www.oeconomus.hu/oecofocus/a-maganszektor-jelentos-szerepet-tolt-be-a-hazai-egeszsegugyi-rendszerben/

Az ábra forrása: https://coinmarketcap.com/

#Kriptodeviza #Bitcoin #Altcoin #Befektetes #Hozam

MÁRKI ZAJ BEVALLOTTA: BRÜSSZELI HATÁSKÖRBE TENNÉ A MAGYAR HATÁRKERÍTÉS VÉDELMÉT

MA MEGBUKOTT AZ ELLENZÉK BEVÁNDORLÁS MEGÁLLÍTÁSSAL KAPCSOLATOS POLITIKÁJA: Kitennék Magyarországot a bevándorlóknak!

A…

Hahó liPsik! Képzeljétek el, hogy kijött egy kutatás, ami szerint Magyarország TOP3-ban van az adócsökkentést tekintve EU-s szinten.
Figyu liPsik! Légyszi azt magyarázzátok el nekem, hogyha itt “…

A valóság az, ami akkor sem tűnik el, ha már nem hiszünk benne - De Gaulle. 👊

Mit lehet még hozzátenni?!
Talán csak annyit, hogy a Momentum, de talán igaz ez az egész baloldalra, ideológia vezérelt,…

,,A DIE-ideológiája (Diversity, Incusion, Equity) egyáltalán nem barátja se a békének, se a toleranciának. Abszolút és teljes mértékben a kompetencia és az igazság ellensége." - írta.

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média