Megérkezett a dinnyeszezon! A nyári hőségben aligha van jobb frissítő egy szelet hideg görögdinnyénél. De tudtad, hogy a görögdinnye termesztéstechnológiai szempontból zöldségnek számít? És azt, hogy a világ dinnyetermelését szinte egyedül Kína uralja?

A világon toronymagasan Kína termeli a legtöbb görögdinnyét: évente mintegy 63,5 millió tonnát takarít be. Ez a világ teljes termelésének több mint 60 százalékát adja. A második legnagyobb termelő India, míg a harmadik Törökország.

Magyarország ugyan nem tartozik a legnagyobb termelők közé, ráadásul a termesztés az elmúlt évtizedben jelentősen visszaesett. A görögdinnye termőterülete 2015 és 2026 között mintegy 6 ezer hektárról nagyjából 3,5 ezer hektárra csökkent, miközben az éves betakarított termés jellemzően 150–180 ezer tonna között alakul. A hazai termesztés központja továbbra is Békés vármegye, emellett Heves, Tolna és Szabolcs-Szatmár-Bereg is a legfontosabb termőterületek közé tartozik.

Nektek mi a bevált módszeretek a tökéletes görögdinnye kiválasztására? Osszátok meg kommentben!

☝️Szijjártó Péter elfogadta a felkérést így a világ egyik legnagyobb autógyártójának az egyik csúcsvezetője lesz, és emiatt a parlamenti mandátumát is visszaadja.
Szívből gratulálok neki, és kívánom,…

gondoljuk el, mi lett volna ‘22-ben a reakciónk, ha az akkor óriási vereséget elszenvedő ellenzék egyik vezető alakja pár hónap képviselőség után hirtelen lemondott volna, azt érzékeltetve, hogy…

Spanyol EP-képviselő: Magyar Péter egy “kis zsarnok tanonc brüsszeli báb”

️Magyar Péter alkotmánymódosítása: „példátlan támadás a demokrácia ellen egy uniós országban” Herman Tertsch szerint

A magyar…

A számok önmagukban gyanúsak. Szabó Bence március óta századosból ezredessé lépett elő úgy, hogy közben pár hónapig ki is volt rúgva a testülettől. Június 22-én még őrnagyi rendfokozattal tért vissza…

A Vatikánban megáldott rózsafüzért kapott Lionel Messi ajándékba egy újságírótól, a világklasszis labdarúgó láthatóan elérzékenyülten fogadta.

Julian Pérez Regio ezúttal nem egy kérdést tett fel,…

Mitől függ, hogy egy köztársasági elnök valódi politikai szereplővé válik, vagy inkább a nemzeti egység szimbóluma marad?

Bár az európai parlamentáris köztársaságok államfőinek alkotmányos jogkörei…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média