Mitől függ, hogy egy köztársasági elnök valódi politikai szereplővé válik, vagy inkább a nemzeti egység szimbóluma marad?

Bár az európai parlamentáris köztársaságok államfőinek alkotmányos jogkörei sokszor hasonlónak tűnnek, a gyakorlatban egészen eltérő szerepfelfogások alakultak ki. Van, ahol az államfő aktív közjogi ellensúlyként jelenik meg, máshol szigorúan a pártpolitika fölött álló, reprezentatív szerepet tölt be.

Legújabb kutatásunk európai kitekintésben vizsgálja, hogyan formálja az alkotmányos környezet, a politikai kultúra és az egyéni szerepfelfogás az államfők működését. Link kommentben!

Évek óta azt hallgatjuk, hogy a jobboldali politikusok „soha életükben nem dolgoztak”, „nem tudnának megélni a piacon”, és kizárólag az adófizetők tartják el őket. Ehhez képest most egy volt magyar…

Szívből gratulálok Szijjártó Péternek, aki a BYD külső kapcsolataiért és az új üzletágak fejlesztéséért felelős vezetőjeként folytatja karrierjét. Azért remélem még egyszer újra kapok tőle interjút.…

Várj csak: ✋A Tisza Párt azt ígérte, nem épít személyre szabott uralmat. Azt ígérte, nem cselekszik a népakarat ellen. Népszavazást ígért. Ehhez képest a képviselői végül úgy szavaztak, ahogy a dühödt…

A múlt heti 62. ülésszak során globális kampányfelelősünk, Rocío D'Angelo hivatalos nyilatkozatot tett a Nők Emberi Jogairól szóló éves vitán. A felszólalás – amelyet előzetesen benyújtottunk, és…

Pár személyes gondolat Szijjártó Péter mai bejelentése kapcsán.

Többször elmondtam már, hogy nekem ő az egyik kedvenc politikusom, akinek munkabírása és képességei párjukat ritkítják. Magyarország…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média