Varga Barnabás átigazolása újabb bizonyítéka annak, hogy a magyar játékosok értéke látványosan nő a nemzetközi transzferpiacon. A válogatott- és klubszintű teljesítmények egyre kézzelfoghatóbb piaci eredményeket hoznak.

👉 A részletes elemzés @Németh Viktória senior elemzőnk posztjában olvasható.

Varga Barnabás átigazolása: folytatódik a magyar játékosok felértékelődése a transzferpiacon
2021 és 2024 között a magyar labdarúgó válogatott értéke 2-szeresére emelkedett, miközben a nemzetközi transzferpiacon ez a stagnálás korszaka volt a koronavírus-járvány következtében. Amennyiben a 2019 és 2024 közötti időszakot vizsgáljuk 2,7-szereses volt a növekmény, magasan a nemzetközi átlag feletti. A jelentős átigazolások, mint Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos klubváltása mellett több labdarúgó iránt is jelentősen nőtt az érdeklődés és ezzel az összeg, amit a klubok fizetnek értük.
Varga Barnabás az AEK Athen történetének harmadik legértékesebb igazolása. Ráadásul érdemes szem előtt tartani azt is, hogy a Fradi korábbi játékosának értéke lényegében az utóbbi 2-3 évben lőtt ki. 2023 nyarán, amikor 28 éves volt, vagyis már karrierje második felében járt, transzferértéke nem érte el az 1 millió eurót. Most a görög AEK Athén a Ferencvárosból érkező magyar csatárt, sajtóhírek szerint, 4,5 millió euróért szerezte meg. Érdemes azt is látni, hogy Varga Barnabás olyan csapathoz igazolt, amely Európa 11. legértékesebb ligáját, a görög Super League-t jelenleg is vezeti. Egyúttal a magyar játékos új csapatával a jövőben továbbra is szerepelhet majd nemzetközi kupasorozatban.
️ A következő kérdés a Fradi fiatal tehetségének, Tóth Alexnek az igazolása. Annyi bizonyos, hogy 1,5 éve még csupán 150 ezer eurós transzferértéke jelenleg a Transfermarkt adatbázisában 8 millió euróra ugrott, de tényleges klubváltása meghaladja majd a 10 millió eurós határt is. Tóth Alex jelenleg a 4. legértékesebb magyar játékos, de rövidesen a harmadik helyre ugorhat.

Repkednek a 800 milliárdok…

Fejenként 33 millió forint. Ennyibe kerülne minden magyarnak a kijevi követelések teljesítése – a hadiköltségek nélkül.
A nagy kérdés már csak az, hogy ki fogja mindezt…

ÉLŐ elemzés: Orbán Viktor diktálja a tempót, Magyar Péter kullog!

️ Az ukrán vezetés támogatottsága az EU-ban is csökken, nemcsak Ukrajnában.
👉 Zelenszkij arroganciája, az aranybudi botrány és Ukrajna növekvő finanszírozási igénye egyre többekben szólaltatja meg a…

Ukrajnát ezért sem szabad felvenni az EU-ba és a NATO-ba.
Egy olyan ország, amely háborúban áll egy atomhatalommal és, amelynek vezetése érdekelt a konfliktus kiszélesítésében, belső fenyegetést…

Mi van, ha balul sülnek el a dolgok?
Hajlandóak lesznek Ukrajnáért háborúba menni?
HATALMAS HADSEREG, ÉHEZŐ NÉP
Resperger ezredes elemez.
Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média