2026 első napjaiban az USA rendszerváltást és demokráciaexportot hajtott végre Venezuela ellen. A katonai támadás indokául arra hivatkozott, hogy az elnök: Maduro kommunista, elcsalta a választásokat és drogcsempész. Ja, és itt van a világ legnagyobb olajkészlete, és gázuk is van dögivel. Amit majd az amerikaiak hasznosítanak. Érdekes érv, hogy Madurót a New York-i ügyészség vád alá helyezte. Ezért feleségével együtt elrabolták és New Yorkban bíróság elé állítják majd. Hogy mi lesz Venezuelában és meddig, az ma még nem tudható. Mint ahogy az sem, hogy mit lépnek erre az oroszok és a kínaiak.

Mikor?

És hol?

Trump az 1823-as Monroe-doktrínára hivatkozik, ami kimondja, hogy Amerika az amerikaiaké. Most aztán reszkethet Kanada, Kolumbia és Kuba, fölkészül Grönland és a ki tudja, még ki. Az USA ugyanis a legerősebb katonai hatalom és érdekeinek érvényt szerez ott és akkor, amikor neki megfelel. Ez a kétszáz éves Monroe-doktrína helyébe lépő Donald Trump-doktrína lényege. A Monroe-elvre való hivatkozás különösen annak fényében érdekes, hogy az Ukrajnára vonatkozó orosz és a Tajvanra vonatkozó kínai történelmi igények ezeknél sokkal régebbiek és sokkal megalapozottabbak. Van még a befolyási övezetekre való hivatkozás, amit a transzatlanti világ, élén Obamával anakronisztikusnak minősített és ezért elvetett. Helyette a nemzetközi jogon alapuló rendet tekintette hivatkozási alapnak. Mostantól ennek nem csak a való világban, de az értelmiségi vitákban sem marad létjogosultsága.

Magabiztos, az erőfölényen alapuló döntéseket látunk az amerikai elnöktől. Vagy csak kétségbeesetten kapkod, megfontolatlan döntéseket hoz? Lehet, hogy ezeket is minden további nélkül visszavonja majd, mielőtt újabb rögtönzésekbe kezd?

Így vezeti ma az USA a világot.

Vezeti?