Az ukrajnai háború katalizátorként hatott a régió fegyverkezésében, amely nem csak a modern harci eszközök beszerzésén keresztül, hanem a biztonságpolitikai gondolkodás megváltozásán is megnyilvánul – mutatott rá Bendarzsevszkij Anton az Oeconomus és az amerikai Claremont Institute közös rendezvényén.
Washingtonban bemutattuk „A közép-európai és amerikai védelmi ipar az orosz-ukrán háború kirobbanása után” című kiadványt, amely azt vizsgálta, hogyan hatott az ukrajnai háború a térségünk biztonsági felfogására.
A poszt-hideghaborús helyzet megváltozását Magyarország korán és elsőként ismerte fel, hazánk már a Krím-félsziget 2014-es annektálásakor már haderőfejlesztésbe kezdett – emlékeztetett az Oeconomus igazgatója.
Hozzátette, a hazai haderő modernizációjának sajátos jellemzője, hogy nem csak harcjárműveket szerzünk be, hanem gyártókapacitásokat is létesítünk az ország területén, az ellátásbiztonság érdekében.
Az ukrajnai háború egyrészt felgyorsította a többsebességű kelet-közép-európai fegyverkezési folyamatokat, másrészt pedig egy vészjelzés is volt Európa túlzott függéséről az USA, Izrael és Dél-Korea felé – összegezte a kötet tanulságait.

A tudósítás linkjét a rendezvényről a kommentek közt találod.

👉 Nem várt helyről érkezik az atyai jótanács Hadházy Ákosnak: „Ha valaki csak a feltűnést és a botrányt keresi, előbb-utóbb elveszíti a hitelességét”

️ A pap és a templom tisztelete alapvető erkölcs…

️ Hatalmas meglepetés ért a héten Brüsszelben.

Mindig erőt ad, ha megerősítő üzeneteket kapok itthonról, ha azt érzem, hogy sokaknak tetszik az, amit képviselek és az, ahogy képviselem mindezt. Ha…

Ilyen is ritkán van. Pár perc foci a színpad előtt Mezőkövesden. Tudjátok, a foci az életem része. Ha labda van, akkor minden van.

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média