Deák Dániel: “️Óriási blama: Magyar Péter jelöltállítása akkora kudarc, hogy inkább elhalasztja. Friss részletek!

Az elmúlt hetekben több Tisza-közeli forrásom is elmondta, hogy teljes kudarc a Tisza jelöltállítási folyamata: alkalmatlanabbnál alkalmatlanabb emberek jelentkeznek egyéni jelölteknek. Magyar Péter csak azzal van elfoglalva, hogy a színpadon állva tapsoltassa magát, a pártépítéssel viszont sehogy sem halad.

Ezt ma a nyilvánosság előtt is kénytelen volt elismerni Magyar Péter, ugyanis bejelentette, hogy korábbi ígéretével ellentétben mégsem fogja bemutatni az egyéni jelöltjeit, a kiválasztási folyamatot elhalasztják. Mindezt olyan nevetséges ürügyre hivatkozva jelentette be, miszerint attól tartanak, hogy támadások érik a jelöltjeiket. Pedig korábban azt mondta: ők semmitől sem félnek.

Valójában az a helyzet, hogy még azok az emberek is teljesen inkompetensek, akiket eddig bemutatott: Ruszin-Szendi fegyverrel járt a gyűlésekre, Kulja András szénné égette magát az egészségügyi vitán, Kollár Kinga örült az uniós források visszatartásának, az új alelnök pedig még a tiszás propagandamédiában is beégett a legegyszerűbb kérdéseknél.

Magyar Péter tudja, hogy mindez kormányzóképtelenséget mutat, ezért inkább nem mutatja be a többi embert, aki jelentkezett jelöltnek, mert ők még gyengébb teljesítményt tudnának felmutatni. Emellett több körzetben sincs jelölt, így a Tisza a továbbiakban is egy kormányzásképtelen one man show-ként fut tovább Magyar Péterrel, aki egyre kétségbeesettebb a sorozatos kudarcok miatt.”

DPK alapításON!
A szervezők felkértek az újonnan alakuló
Buda kapuja – DPK alapító tagjának, amit örömmel el is fogadtam!
Felemelő és megtisztelő érzés olyan elismert szereplőkkel Digitális Polgári…

️ Egészen szánalmas ez az álhírbotrány: Arató Gergely is beismeri, hogy bizonyítékok nélkül vádaskodnak!

️ Személyes csatornát indítottam, mert untam már, hogy a Facebook döntötte el, kinek mutatja meg a tartalmaimat. Szeretnék közvetlenebbül kommunikálni veletek és itt erre lehetőségünk lesz!
Exkluzív…

Újabb időhúzás!
Magyar Péter annyira rosszul áll a jelöltállítással, hogy most ISMÉT elhalasztja azok bemutatását.
Emlékeztek még mi volt?
Február…aztán majd tavasz, aztán majd nyár, augusztus vége,…

Az ukrán háborús propaganda újabb magyarellenes hazugságát terjesztette el a külföldről finanszírozott média a magyar nyilvánosságban – köztük a 444, a Telex és a HVG.

Megint ugyanaz történik, mint…

️ HÍRCSATORNÁT INDÍTOK!
De mi az a hírcsatorna?

Tudjátok, milyen a Facebook: nem a mi oldalunkon van, nem mutatja meg mindannyiotoknak a posztjaimat…
🫵 Én viszont azt akarom, hogy minél többetekhez…

Hantaboy

Január 2. Magyar Péter előző napi bejelentésén csámcsog az Index, miszerint áprilisban előrehozott választás lesz! Hantaboy jelölteket nem nevez meg! Gyurcsány hiába áll bele a projektbe, a…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média