"Soha ilyen közel nem volt a világ, hogy egy lokális háborúból világháború legyen"
#orbánviktor #fidesz #russiavsukraine

Felvétel a mediaklikk.hu oldaláról készült élőben

"Soha ilyen közel nem volt a világ, hogy egy lokális háborúból világháború legyen"
Orbán Viktor rámutatott arra, hogy a Nyugat vezetői háborús lázban égnek, és a háború megnyerését szorgalmazó motivációs beszédeket tartanak. Mára már bevett téma, hogy vadászrepülők küldését akarják, és Ukrajnával szövetséges országok katonái is menjenek az országba.
Soha ilyen közel nem volt a világ, hogy egy lokális háborúból világháború legyen.

Orbán Viktor: Ennek pont az ellenkezője történt
Orbán Viktor kormányfő a beszélgetés elején közölte, vissza kell gondolni arra, hogy egy évvel ezelőtt még abban reménykedtünk, hogy ez a fegyveres konfliktus nem terebélyesedik háborúvá, és kevés ország vonódik bele, és hamar vége lesz. Ennek pont az ellenkezője történt - tette hozzá. Becslések szerint mindkét oldalon százezer fölött van az áldozatok száma, a legsúlyosabb emberi tragédiák tömegei állnak elő nap mint nap. Ahelyett, hogy a nemzetközi közvélemény a béke mellé állna egyfajta kettőség látható. A Nyugat a háború mellett, míg mások a tűzszünet mellett állnak - ismetette a kormányfő.

Orbán Viktor: Amíg külföldről finanszírozzák a baloldalt és a hozzájuk köthető médiát, addig ők háborúpártiak lesznek
Orbán Viktor arról is beszélt, hogy modern technológiák is kellenek a védekezéshez. Miközben mi a béke mellett állunk, addig nem lehet a védelmi képességek fejlesztését elfelejteni. A békéhez erő kell - tette hozzá. Fontos, hogy katonailag erős legyen Magyarország, és egyszerre legyen békepárti. Úgy látja, a kormányfő, hogy a baloldal háborúpárti, míg a nemzeti oldalon állók a békepártiak. Az utóbbiak szerencsére meggyőző többségben vannak - mondta a kormányfő.
Amíg külföldről finanszírozzák a baloldalt és a hozzájuk köthető médiát, addig ők háborúpártiak lesznek.


Orbán Viktor facebook: https://www.facebook.com/orbanviktor
Orbán Viktor hivatalos YouTube csatornája: https://www.youtube.com/user/1orbanviktor
Orbán Viktor YouTube nem hivatalos: https://www.youtube.com/channel/UCfwsmFyvCFxP3ZIf3S5bMlA
Szijjártó Péter Facebook: https://www.facebook.com/szijjarto.peter.official
Varga Judit Facebook: https://www.facebook.com/VargaJuditMinisterofJustice
Novák Katalin Facebook: https://www.facebook.com/csaladesifjusag/
Magyarország Kormánya: https://kormany.hu/
Magyarország Kormánya YouTube: youtube.com/kormany.hu
Magyarország Kormánya Facebook: facebook.com/kormanyzat
Magyarország Kormánya Instagram: instagram/magyarorszag_kormanya

RÖPTETI AZ ÁLLOMÁNYT
Fábián Bertold a Balassagyarmati Rendőrkapitányság rendészeti osztályvezetője. 2008-ban szerelt fel a rendőrséghez, akkor még őrmesterként. Miután elvégezte a Rendőrtiszti…

A Rolling Stone magazin egy nemrégiben megjelent cikke rámutatott arra a szokatlan mintára, hogy az USA-ban kiképzett katonai személyzet vezeti a nyugat-afrikai puccsokat.

A szerző rámutat, hogy az…

MA VAN... A SZÉKELY SZABADSÁG NAPJA
A Székely Nemzeti Tanács 2012. január 6-i határozata alapján minden év március 10-én megtartott emléknap, a székelység összetartozásának napja.

Azért ezt a napot…

✍Apáti Bence: Valószínűleg az ukránok robbantottak az amerikai szolgálatok segítségével.

Ez pedig nem mást jelent, minthogy két nem EU-s ország politikai és gazdasági okokból hajtott végre…

Amit meg szereznek, azt nem engedik!

A hálózat erejét nem szabad lebecsülni. Most éppen Grúziában villantotta meg a fogát a fenevad.

Ugyanis a grúz kormánypárt olyan

“olyan törvénytervezetet…

Kinek állt érdekében az Északi Áramlat felrobbantása? Ki profitálhatott ebből?

☝️Az Egyesült Államok és Norvégia vélhetően közvetlenül, anyagilag sem jártak rosszul az energetikai piacon konkurenciát…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média