Amit meg szereznek, azt nem engedik!

A hálózat erejét nem szabad lebecsülni. Most éppen Grúziában villantotta meg a fogát a fenevad.

Ugyanis a grúz kormánypárt olyan

“olyan törvénytervezetet terjesztett be, ami minden médiumot és civil szervezetet, mely bevételeinek több mint 20 százalékát külföldi forrásból szerzi, kötelezett volna, hogy magát mint külföldi ügynököt tüntesse fel;
ha pedig ezt elmulasztja, súlyos bírsággal sújtotta volna” (forrás Mandiner)

Vagyis egy önálló, szuverén állam törvényhozása arra készült, hogy a területén működő, indirekt módon politikát csináló szervezeteket (az egyik fő jelszavuk az átláthatóság) átláthatóvá tegye, esetleg mindenki tudjon róla, hogy külföldről ki pénzeli (rendeli a nótát) őket.

Ezt nem engedhették a félig fedett működésű szervezetek és az őket segítő média.
Sikerült megakadályozni, hogy a parlament, mint a népakarat letéteményese törvényt hozzon.
Nagyjából így működik a progresszív (inkább agresszív) demokrácia Európa szerte.

Kinek állt érdekében az Északi Áramlat felrobbantása? Ki profitálhatott ebből?

☝️Az Egyesült Államok és Norvégia vélhetően közvetlenül, anyagilag sem jártak rosszul az energetikai piacon konkurenciát…

Miközben a német rendőrség a magyar szurkolókat vegzálja, közben Hamburgban egy templomban lövöldöztek és több ember meghalt.
Ezzel kéne foglalkozni!

A litván hírszerzés szerint Oroszország még két évig simán bírja a háborút. Kérdezem a brüsszeli bábokat: erre kellettek a fegyverek és a szankciók? Tényleg?

Az iskoláknak és a pedagógusoknak mindent meg kell tenniük a gyermekek védelme érdekében —hangsúlyozta Párkányi Eszter, elemzőnk a Hír TV Napi aktuális című műsorában.

A történelem tanít, az emlékezés erősít.

Sokak szemében egyfajta bocsánatos bűn az előző rendszer, mintha a Kádár-rendszer valami rosszul elsült tréfa, vagy átmeneti kellemetlenség lett volna. A fiatal…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média